A 2008-as évre a kisiskola nem kívánatos iskolaformává alakult, a központi irányelv szerint ezek ugyanis gazdasági hátráltató tényezővé váltak. Azok, amelyek túlélték az első iskolabezárási hullámot, folyamatos szorongással tekinthetnek előre, hiszen szinte napról-napra működnek.

Az iskolák finanszírozási hátterét részben az állam biztosítja, amelyet azonban minden önkormányzat kénytelen saját költségvetéséből kipótolni, sokszor erejét megfeszítve. Azok a vidéki települések, amelyekben megszűnt az iskola, többet veszítettek egy kulturális létesítménynél. Kultúrát és jövőt együtt veszítettek el. A falusi iskolák szerepe, összetettebb a városiaknál.

Az ünnepek, rendezvények, szemétszedés, papírgyűjtés és napközis táborok, színesebbé teszik egy település hétköznapjait, hozzátartoznak az iskola feladataihoz. Ha megszűnik ez a fajta közösségi szellem, a település alvó stádiumba kerül, ami fiatalok számára riasztóvá válik és a település előbb utóbb elöregedik.

A megmaradt kisiskolák tovább küzdenek a fennmaradásért, de helyzetüket nehezíti, hogy az osztályok létszáma általában nem éri el a minisztérium által meghatározott gyermekszámot, és ezáltal csökkentett normatívával tudnak csak gazdálkodni. Ugyanakkor a kevesebb gyerek ellenére is ugyanúgy kell biztosítaniuk a magas szakos ellátottságot - jóval kevesebb juttatásból.

A városi iskolákkal szemben vidéken kevesebb részmunkaidős tanárt tudnak foglalkoztatni, (az utazási nehézségek és költségek miatt) így ezekben jóval kevesebb pluszfoglalkozásra, zenei vagy képzőművészeti oktatásra van lehetőség. A kisiskola egyik meghatározó tényezője a kis osztálylétszám, melynek előnyeit mindenképpen érdemes lenne kiemelni a hazai oktatási politikának.

Az évek során ugrásszerűen megnőtt az úgynevezett SNI-s vagyis sajátos nevelési igényű gyerekek száma. A testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autisztikus, pszichés fejlődési zavarral küzdő, hiperaktív, tartósan és súlyosan diszlexiás, diszgráfiás, diszcalculiás tanulók aránya.
Az integrációs folyamatnak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a gyerekeket egyénre szabott nevelés megteremtésével beemeljék a közoktatásba. Kis osztályközösségekben a gyógypedagógus és a logopédus könnyebben tudja elkészíteni az egyéni fejlesztési tervet, melynek segítségével hatékonyabbá válik az integrációs folyamat. A kiegészítő tárgyi feltételek és az ezzel járó többletfinanszírozás megteremtése azonban olyan plusz anyagi terhet jelent az iskolák számára, amit nem tudnak finanszírozni.

A magatartászavaros gyermekeket övező problémakör egyre inkább aggasztja a szakembereket. Gyerek zsarol gyereket, fiatal lány összerugdossa barátnőjét, középiskolás diáklány leköpi osztályfőnökét, kamasz fiú bántalmazza tanárát, általános iskolások csoportban támadtak tanárukra. Ezek azok a történések, amelyek a mai iskolák többségében jelen vannak különböző mértékben és elképesztő variációkban.

A tanári társadalom kénytelen széttárt karokkal asszisztálni ehhez, főként eszközhiány miatt. Jelenleg ugyanis semmilyen törvényes eszköz sincs a kezükben, amellyel fel tudnának lépni az említett helyzetekben.

Több mint felháborító, hogy a „köpködős” középiskolás lány apja lobogtatva a jegyzői határozatot közli az iskola igazgatójával, hogy bármit tehet az ő lánya, akkor is az adott intézménybe fog járni. Ugyanis az iskolák –ha csak nem veszélyezteti társai fizikai épségét - nem tanácsolhatják el a tanulókat, s ehhez társul még a 18 éves korig tartó tankötelezettség.

Lefordítva, ha a gyermek fenyegeti, megalázza, provokálja, megfélemlíti, zsarolja, vagy rettegésben tartja társait, tanárait, az iskola - az ellenőrzőkbe való beíráson, fegyelmi tárgyaláson, a szülőkkel való megbeszélésen kívül, amelyek általában eredmény nélkül záródnak – tehetetlen.

A magatartás zavaros gyerekek száma egyre nő, ez tény. Ennek háttérben gazdasági, társadalmi és kulturális problémák összefonódása áll. A bizonytalan egzisztenciális háttér mellett a rossz családi légkör, a tömegkommunikáció felelőtlensége, a televízió és számítógép függés – melynek megvonása agressziót szül-, a koncentrálási nehézséget és tanulási kudarcot majd magatartászavart eredményező túl erős ingerek együttesen felelősek a problémákért. Ehhez társul egy olyan tanári közeg, amely nincs szakszerűen felkészítve arra, hogy ezeket a gyerekeket beintegrálja a normál osztályokba.

Az SNI-s diákok problémája szerteágazó

Az a viselkedési zavar, amellyel küzdenek, szinte minden esetben súlyos tanulási nehézséget eredményez. Számukra tehát az iskola kudarcközpontú, az ebből fakadó agresszióval azonban, az élethez szükséges boldogulási esélyüket teszik tönkre. A tanárok folyamatos szakmai elégedetlenséget, tehetetlenséget, megalázottságot, vagyis kudarcot élnek meg azokban az osztályokban, ahol az ilyen tanulók jelen vannak, de ezeket a problémákat elfojtják, szégyellik egymás és a külvilág előtt is.

Ha a szülői figyelem még jelen van, általában ugyanezekkel a problémákkal küzdenek családi közösségben. Azok a kisiskolák, amelyek a csökkenő normatívával küzdenek, mivel a törvényileg szabályozott létszámot nem érik el. Képtelenek önállóan foglalkoztatni egy iskolapszichológust, vagy egy teljes állásban dolgozó segítőt, akinek az lenne a feladata, hogy ezeket a gyerekeket a húsz-harminc fős közösségekből kiemelve kis csoportokban foglalkoztassa.

A városi iskoláknak talán több esélyük van erre, de vidéken jelenleg néy község gyermekjóléti szolgálata tud együttesen alkalmazni egy félállású iskolapszichológust. A racionális magyarázat a jelenlegi helyzetre, hogy egy ilyen szakember alkalmazása az ország összes iskolájában túl magas költséggel járna. Ugyanakkor az ő segítségükkel ezeknek a gyerekeknek esélyük lenne kevésbé kudarcos iskolaévekre szert tenni, szakmát tanulni, felelősségteljesebb életet élni. A jelenlegi körülmények között azonban marad az iskolakerülés, kudarchalmozás a munkanélküliség és a felelőtlen gyermekvállalás.