[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Erősítenék a pedagógusok presztízsét
A pedagógusszakma presztízsének növelését szorgalmazták szakszervezetek. Szerintük ha nem sikerül előrelépést elérni, már 2010-től komoly gondok várhatóak a természettudományos tárgyak oktatásában. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) tárgyalt a pedagógusképzés előtt álló kihívásokról.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) közösen rendezett konferencián foglalkozott a pedagógusképzés előtt álló kihívásokkal. Kis Papp László, az FDSZ elnöke a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy már most sem tudják feltölteni a fizika-, a matematika- és a biológiatanári képzéseket, még az első helyes jelentkezésekkel sem. Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy jelenleg az érettségizők alsó harmada vagy még ők sem jelentkeznek pedagógusnak. „A társadalom egészét érintő kérdésről van szó” - tette mondta, majd hozzátette, hogy kiemelten kell kezelni a felsőoktatás ezen részét, mert fontos, hogy megfelelően felkészült pedagógusokat bocsássanak ki a felsőoktatási intézmények, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyermekek számának növekedésére. ![]() Tóth Tiborné, az Új Tudás program miniszterelnöki megbízottja ennek kapcsán kifejtette: míg az unióban csupán három, Magyarországon harminc százalék a hátrányos helyzetű gyermekek aránya a közoktatásban. Az Új Tudás program egyik legfontosabb üzenete, hogy minden magyar gyermek jogosult a legmagasabb színvonalú iskolai oktatásra. „Ehhez professzionális pedagógusi munkára van szükség, s ezért is kulcsfontosságú tényezője a pedagógusképzés a programnak” - közölte. Emlékeztetett, hogy a kezdő és a már rendszerben lévő tanárok bérét negyvenezer forinttal emelnék, amelynek fele pótlék, fele ösztöndíj lenne. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok, valamint az intézményvezetők havi húsz-negyvenezer forintos pótlékra számíthatnának. Az átlag feletti teljesítményt nyújtó pedagógusok akár havi negyvenezer forintos pluszjövedelemmel számolhatnak. A program ezen elemére összesen 25 milliárd forintot szánnak költségvetési forrásokból - mondta az Országgyűlés oktatási bizottságának tagja.
Napimádó 2008-05-22 16:27:42 A pedagógus csak saját maga tudja a presztízsét erősíteni!!! Jó felkészültséggel, a diákok életkorának megfelelő színes előadásmóddal (lekösse a gyereket, ne "unatkozzon" az órán) Közvetített gyermekszertettel, bizalmi viszony kialakításával, jó szülői közösség kialakításával, rendezett magánélettel és rendezett, tiszta megjelenéssel, lehetőleg alkohol ....mentesen. A presztízs csak kivívható, azt általánosan kötelezővé nem lehet tenni! Napimádó 2008-05-22 16:01:14 Nagyon helyeselném ha hasonló gyakorlatot vezetnének be a pedagógussá válás folyamatában is mint az orvosok esetében. Ne "szabadítsák azonnal a diákokra" a főiskola, egyetem után frissen kikerült diplomásokat, hanem legalább további 2 évben, idősebb "mentorok" mellett aszisztálva, egy szakmai-, és erős pszichológiai alkalmassági vizsga után kaphasák meg a jogot a tanításra!!! Igazán az lehessen pedagógus aki alkalmas is rá, - ne az akit máshová már nem vettek fel és csak árt a diákoknak!!!!! Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||