[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Középiskolai pénzügyoktatás 2009-től?
Tudta ön, hogy a középiskolások egy felmérés szerint az idegen nyelvek és az informatika után a pénzügyet tartják a legfontosabb tantárgynak? Ez azért is meglepő, mert a magyar középiskolákban (kivéve természetesen a közgazdasági szakközépiskolákat) jelenleg szinte egyáltalán nincs pénzügyekkel foglalkozó tantárgy. A Magyar Nemzeti Bank és az Öngondoskodás Alapítvány kezdeményezése ezen a helyzeten akar változtatni. Közösen kidolgozták a Pénzügyi Oktatási Programot (POP), melynek központi elemét egy gyakorlatközpontú, 30 pénzügyi-gazdasági témát átfogó tananyag képezi. Ezt a tananyagot esettanulmányok, feladatlapok, tanári segédlet és valós tőzsdei szimulációs játék egészíti ki. A tananyag akkreditálása folyamatban van, várhatóan két év múlva véglegesítik. A sikeres akkreditációhoz azonban elengedhetetlen, hogy iskolai próbatanítás keretei között is teszteljék. ![]() A megpályázható támogatás összege pályázatonként bruttó egymillió forint, ebből 400 ezer forintot az intézmény a program megvalósításához szükséges feltételek megteremtésére fordíthat, 600 ezer forintot pedig ösztöndíjként kapnak meg a programban résztvevő pedagógusok. A pályázat révén 20 középiskola részesül támogatásban. A nyertes pedagógusok a nyár folyamán speciális képzésben vesznek részt, ahol felkészítik őket a 2008 szeptemberében induló próbaévre. A pedagógusoktól magasfokú együttműködést várnak el a kiírók, mivel a próbaév tapasztalatait is fel kívánják használni a tananyag 2009-es verziójának összeállításához.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||