[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Élőlánc-javaslat a kisiskolákért
Legyenek helyben elérhetők az alapvető oktatás-nevelési feladatokat ellátó intézmények a bölcsődétől az általános iskola nyolcadik évfolyamáig, ahol a családok igénylik, s nem jár aránytalan anyagi áldozattal az állam részéről - ez áll stratégiai célként abban a civil szervezetek által nyilvánosságra hozott javaslatban. Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom elnökségi tagja fővárosi sajtótájékoztatón szerdán elmondta: az új működési modell lényege, hogy "a társulás legyen társulás", azaz önkéntes alapon valósuljon meg, független szereplőkkel. Az iskola legyen iskola, ne tagintézmény, amelynek saját neve, igazgatója van - tette hozzá.
Fontosnak tartják, hogy az önkormányzati társulást ne finanszírozási kényszer ösztönözze, és az egyes iskolákat ne a tanulók létszáma, hanem a pedagógiai munka minősége alapján különböztessék meg. Kezdeményezéseik között szerepel ezért egy új, minőségi normatíva bevezetése is.
Javasolják még a bejáró normatíva alternatívájaként, ezzel megegyező összegű "helyben maradó" normatíva bevezetését is az intézmények támogatására.
![]()
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||