[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Támogatást kapnak a sportos iskolák
A Főpolgármesteri Kabinet elfogadta azt a programot, amely a fővárosi középiskolás tanulók sportolásának ösztönzésére, a szervezett sportélet támogatására jött létre, és amely a középfokú oktatási intézmények számára 43 millió forint értékű sportfelszerelést biztosít. A felszerelést pontozási rendszer alapján, a diákolimpián résztvevő tanulók, illetve a rendszeres sportfoglalkozások számának figyelembevételével osztják ki. Szabó István, a Főpolgármesteri Hivatal Sport Ügyosztályának vezetője kérdésünkre elmondta, nem az elért eredmények, hanem a résztvevők száma számít. „Nem az a célunk, hogy olimpiai bajnokokat neveljünk. Azt szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, hogy nem kell világcsúcsot dönteni ahhoz, hogy jól érezzék magukat sportolás közben” – fűzte hozzá Szabó. A pontversenyben elért helyezés szerint az első száz iskola mindegyike 430 ezer forint értékű sportszerutalványban, az első húsz intézmény két-két testnevelője jutalomban részesül.![]() Ezt a pályázatot idén hirdették meg először, de a fővárosi Sportolj velünk! program keretében minden évben támogatják a diáksport szövetségeket és a szabadidősport szervezeteket is. Az előbbi célra tizennégymillió forintot, míg az utóbbira tizenhatot különített el ebben az évben a főváros. Az anyagi támogatások mellett az ingyenes sporteszköz kölcsönző nyújt segítséget azoknak a fővárosi általános és középiskolásoknak, akik felszerelés híján nem tudnának síelni, evezni, túrázni menni. A Műjégpályán működő kölcsönző jó állapotban lévő eszközeit levélben kell lefoglalni, így vehetik igénybe az iskolák a kenukat, síléceket, korcsolyákat, de kölcsönözni lehet bográcsot, sátrakat és utánfutót is – mindezek elszállításához.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||