[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Informatika oktatás hallás- és látássérülteknek
Speciális informatikai tananyagot és oktatói gárdát biztosít hallás- és látássérülteknek a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK). A program keretében eddig száztizenhat fiatal tette le az ECDL Start Alapviszgát. A képzés a hallás- és látássérült fiatalokat segíti a későbbi állás-szerzésben, elhelyezkedésben. Az FSZK a projekt során akadálymentesítette az oktatási helyszíneket és számítógépeket, valamint kiképeztek huszonhárom speciális szakembert, akik felkészültek a hallás- és látássérültek oktatására. A tanfolyam célja a fogyatékkal élő emberek életminőségének javítása, az információhoz való hozzáférés elősegítése, valamint munkához jutási esélyeik javítása, mondta az elnök. ![]() A számítástechnikai tananyagot hallás- illetve látássérült szakemberek fejlesztették ki. "A hallássérültek számára kialakított anyag sok képet és kevesebb szöveget tartalmaz, az oktatás pedig jelnyelven és hangos beszéddel történik" - mondta Cserfalvy Annamária, a tananyag egyik kifejlesztője. "A látássérülteknek hangos CD, az internetről letölthető hangos verzió, gyengénlátóknak pedig nagy betűkkel írt szöveg nyújt lehetőséget a tanulásra" - tette hozzá Herczeg Lajos tananyagfejlesztő.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||