[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Feltaláló fiatalok versenye
A stressz hatása az Alzheimer-kórra, önjavító áramkör és a Citadella-kristálybarlang geomorfológiája - többek között ezekkel a témákkal foglalkozott az a negyvenöt fiatal, akik indultak a 17. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. Az európai döntőn a három első helyezett képviseli majd hazánkat. A Magyar Innovációs Szövetség tegnap hirdette ki a 17. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny eredményeit, a Millenáris Parkban. Az Európai Unió 1988 óta szervezi a Fiatal Tudósok versenyét, Magyarország a régióból elsőként csatlakozott 1991-ben. Évente átlagosan kétezerötszáz, tizenöt és húsz év közötti tudós vesz részt az európai versenyben. A magyar fiatalok az európai mezőnyben is sikeresek, tavaly a Valenciában megrendezett európai döntő során több első díjat is elhoztak hazai pályázók. ![]()
A kidolgozás időszakában, a Magyar Innovációs Szövetség konzultációk szervezésével segítette a továbbjutott versenyzőket. A pályázatok kidolgozását anyagilag is támogatták vállalatok és intézmények. Végül, a májusi határidőre harmincnégy pályamunka készült el. A bírálóbizottság 2008. május 21-én megtartott ülésén négy első, három második, négy harmadik, illetve egy különdíjat ítélt oda. A bírálóbizottság tizenkielnc pályázatot dicséretben részesített.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||