[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Az élmények gyógyítanak: nyári táborok fogyatékkal élőknek
A nyár beköszöntével sok szülőnek gondot okoz, milyen értelmes és biztonságos szabadidőt biztosítson gyerekének. A fogyatékkal élő gyermekek esetében azonban, nem csupán nyári kikapcsolódásról, hanem a folyamatos fejlesztésről is gondoskodnak a táborok. A legismertebb szervezetek közé tartozik a Bátor Tábor Alapítvány, amely 2001 óta szervez nyári táborokat daganatos, cukorbeteg, JIA-val (gyermekkori krónikus izületi gyulladás) kezelt gyerekek számára. Nyáron gyerektáborok, ősszel és tavasszal pedig hétvégi, családi táborok formájában kínálnak kikapcsolódást. „Idén első ízben hemofíliás gyermekeknek is szakszerű és élményekben gazdag programokat tudunk biztosítani. Szintén az idei évtől, egy nemzetközi turnust is szerveztünk, cseh, lengyel, szlovák és olasz daganatos gyerekek számára.”- mondta az origo-nak Nagygyörgy András. Idén nyáron összesen hat turnus indul, két korosztály, a kölyök és a kamasz, számára. ![]() A Bátor Tábor tematikus programokkal készül, így idén sem marad el a lovaglás, evezés, tánc, zene, fotózás, íjászat vagy a kerekesszékkel is használható magas kötélpálya. A nyolc napig tartó ingyenes táborban állandó orvosi felügyelet és hetven segítő figyeli a kívánságokat. A segítők, vagy ahogy a Bátor Táborosok hívják őket, a cimborák, önkéntesként vesznek részt a táborokban. Az alapítvány programjai nem a betegségről vagy a tehetetlenségről szólnak, hanem az életről, a mosolyról és a vidámságról. Az elsődleges cél az élményterápia és a sikerélmény megteremtése. Nagygyörgy András az [origo] kérdésére elmondta, hogy a nyári táborok jelentkezési határideje márciusban lejárt, de az őszi, családi táborokra még bárki jelentkezhet a kezelőorvosánál. ![]() A siketvak gyerekek minden évben két hétig táboroznak, és a szülők is elkisérhetik csemetéiket. A táborban tizenegy gyerek és ugyanennyi gyógypedagógus, asszisztens vesz részt. „Azért is van nagy szükség táborok szervezésére, hogy a gyermekek fejlesztése, ellátása ne akadjon meg a nyári szünet idejére. A szülőknek lehetőségük van részt venni a táborban, így megismerkedhetnek azokkal a módszerekkel, melyekkel gyermekük iskolai fejlesztése folyik, és amelyeket az otthoni nevelésben is tudnak hasznosítani.” - mondta az origo-nak a szociális munkás. A gyerekek közül többen siketvakságuk mellet mozgássérültek is, és eltérő mértékben értelmi sérültek. Évről évre más vidéki helyszínen rendezik meg a tábort, elsősorban a nyugodt környezet biztosítása a cél. „Ez jó hatással van idegrendszerükre, egészségükre, megtanulnak idegen helyen tájékozódni, megszokják a változásokat, és az ahhoz való alkalmazkodást, ami pozitív kihatással lesz későbbi életükre.”
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||