[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Nincs nyelvvizsga - nincs diploma
Ugyan csökken azoknak a száma, akik nyelvvizsga híján nem vehetik át diplomájukat, de még mindig túl sokan vannak azok, ezért nem vehetnek részt diplomaosztójukon. A felsőoktatási intézmények a normatív támogatás részeként kapnak pénzt hallgatóik nyelvoktatására, ám a nyelvtudás fejlesztése alapvetően a közoktatás feladata. Fontos azonban tudni, a nyelvtanítás elsősorban nem a felsőoktatási intézmények feladata. Elsődlegesen a közoktatás az, ahol a diák számára kötelező részt vennie nyelvórákon, sőt - legalább egy nyelvből érettségit is kell tenniük. A tanulást motiválják a nyelvvizsgáért járó többletpontok is, melyek segítségével könnyebben juthatnak be a felvételizők a kiválasztott felsőoktatási intézménybe. ![]()
A diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga szintjét és típusát sokáig a szakterületek maguk határozták meg. Jelenleg a törvény alapképzésben legalább középfokú „C” típusú nyelvvizsgát határoz meg követelményként. Könnyebbség azonban, hogy 2006 óta nem a záróvizsgára bocsátás feltétele a nyelvvizsga, „csak” a diplomát nem kapja kézhez az aki nem tudja időben bemutatni. Helyette azonban kap egy igazolást, mely ugyan végzettséget és szakképzettséget nem igazol, de tanúsítja a záróvizsga eredményes letételét, a diplomát pedig bármikor kézhez veheti a jelölt - az időkorlátozás nélkül kiadható.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||