[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Tanulásra buzdít az állami zsebpénz
Pénzt kapnak majd a brit hátrányos helyzetű, ám tehetséges diákok, hogy jó egyetemekre felvételizhessenek - jelentette be az angol kormány. A támogatás segítségével a tehetséges, de rossz szociális helyzetben lévő tanulók nyári egyetemekre mehetnek és szakkörökön vehetnek majd részt. Három elmaradott régió ezerötszáz tizennégy és tizenöt év közötti tanulója kap majd fejenként négyszáz fontot (körülbelül 117 ezer forintot), hogy azt iskola utáni szakkörökre, fejlesztő foglalkozásokra költse. A programot City Challenge-nek - azaz Városi Kihívásnak keresztelték. Ennek keretében elsősorban azoknak kívánnak segítséget nyújtani, akik már így is jogosultak az iskolai ingyenes étkeztetésre. A támogatottaknak lehetőségük lesz arra is, hogy az egyetemek által szervezett programokon részt vegyenek, segítséget, mentort kapjanak felsőoktatási intézményekből. ![]() A brit oktatási miniszter elmondta, elvárásaik szerint a kiemelt támogatás segíteni fog abban, hogy a tehetséges fiatalok készségei megmutatkozzanak, és hogy előttük is megnyíljanak az egyetemek kapui. „Sok hátrányos helyzetű diák számára a szegénységből fakadó motiválatlanság jelenti a legnagyobb akadály, ráadásul a család anyagi helyzete arra is rákényszerítheti őket, hogy korán munkát vállaljanak. Aki pedig mindennek ellenére az egyetem mellett dönt sokszor nem képességeinek megfelelő szintű képzésben vesz részt, nem annak megfelelő intézményt választ” - fűzte hozzá Lord Adonis.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||