A nyár beköszönte nem mindenkinek jelenti a tanulás szüneteltetését. A pótvizsgára készülők mellett, a nyelvtanulók és az előre látó, jövőre érettségizők is magántanárokat keresnek. A hirdetési újságok mellett, az interneten is óriási a kínálat a magántanítókból. Milyen a jó a magántanár és honnan tudhatjuk, kivel lesz eredményes a közös munka?
Hirdetés
"Számomra az a fontos, hogy házhoz jöjjön, ne legyen túl szigorú, és jól érezzem magam vele"- mondja a 16 éves Blanka, akinek két éve van magán matek tanára. A fiatal lányt, aki egyetemista, Blanka szülei találták, hirdetési újságban. "Ráböktek-folytatja Blanka, - úgy tudom, hogy azonnal felhívták, az ár megfelelt, házhoz jött, kedvesnek tűnt. Ennyi elég is volt. Úgy is kiderül az órákon, hogy mennyire tud jól magyarázni."
A nyomtatott újságokon kívül, az interneten is számos portált találunk, ahol magántanítók hirdetik magukat. A tanárok általában nem túl bőbeszédűek, a tantárgyak felsorolásán kívül, az ár feltüntetése és az oktatás helyszíne, amit azonnal megtudhatunk. A rutinosabbak persze, több felületen, párhuzamosan hirdetik magukat, és egyre többen vannak olyanok is, akik saját honlappal rendelkeznek.
Fontos az összhang
Utóbbi közé tartozik Márta, aki szándékosan nem szeretné, ha a teljes nevét feltüntetnénk, ahogy fogalmaz, nincs szüksége reklámra. "Angol nyelvet, matematikát és fizikát tanítok. Leginkább általános iskolásoknak de volt már nyugdíjas tanítványom is. 18 éve tanítok, egyéni és kis csoportos foglalkozások keretében." Márta honlapja profi: megtudhatunk mindent, az árat, a helyszínt és a tantárgyakról külön menüpontban olvashatunk. Gyakorlatok is felkerültek az oldalra. "Én tanítani szeretnék. Úgy látom, hogy ami nagyon fontos, az a közös hang, a kölcsönös szimpátia és a rugalmasság" - válaszolja a tanárnő arra a kérdésünkre, hogy mitől jó egy magántanár.
Kaposi Mária szerint, aki huszonkét éve tanít, korrepetál, nagyon nehéz kiválasztani a jó tanárt. "Sokan foglalkoznak ezzel, önjelölt tanárok. Tudni és tanítani valamit két külön dolog. Erre a pályára születni kell." A diplomás tanár, aki hosszabb ideig Angliában élt, tíz év kihagyás után kezdett el ismét órákat adni. "Akkoriban úgy éreztem, hogy már nem tudok többet adni. A tíz év pihenő azonban jót tett, és ma már ugyanazzal a lelkesedéssel tudok tanítani. Motiválni kell mindenkit, a gyereket és a felnőttet egyaránt." Mária is a gyakorlatban látja a megfelelő tanár kiválasztását.
"Az a jó tanár, aki személyre szabottan, jó kedvvel, rugalmasan tanít. De ez csak a gyakorlatban derül ki.”A tanárt keresők azonban nem túl nagy százalékban tudatosak. A próba óra fogalma nem terjedt el, nagyon kevesek kérnek ilyet. Glóner Csaba, aki 1995 óta internetes nyelvoktatást vállal, szintén erre hívta fel a figyelmet. "Az egyetlen pont, ahol le tudnák ellenőrizni a tanárt, ha kérnének minta leckét, de erre nagyon kicsi az igény. Nem tudatosak az emberek, csupán öt százalékuk vagy annál is kevesebb, aki kért már ilyet tőlem."
A tanár kezdetben ingyenesen bocsátotta a netes közönség rendelkezésére német óráit, később, miután egyre többen jelentkeztek, kezdő és haladó szintet indított, ekkortól fizetősen. „Elsősorban fiatalok és idősek jelentkeznek, azaz az aktív 35-50-es korosztály kiesik. Korrepetálás, az iskolai tanulás mellett és nyugdíjasok, akik legnagyobb számban tanulnának. Gyesen lévők kismamák is igénybe szokták venni ezt a fajta oktatást.
E-learning
"Ennek a módszernek a lényege, hogy e-mailben kapja a tanítvány a leckéket, amikor visszaküldi, kapja a következőt. A német nyelvtanár, aki egyébként gazdasági szakfordítással is foglalkozik, ezt megelőzően a skype-on is vállalt tanítást. "Email-en természetesen nem lehet megtanulni egy nyelvet. Sokan külföldön élnek, dolgoznak, de még nem beszélik, értik annyira a nyelvet, ezért keresnek fel, erre jó az email." Persze nyelvtani feladatok gyakorlására, házi feladatokban, egyáltalán a szinten tartásban nagy segítség.
A tanfolyamokat itt előre kell fizetni, "a kezdőtől a nyelvvizsgáig" tanfolyam típus a legnépszerűbb. "Viszonylag sokan abbahagyják. Az emberek kezdetben lelkesek, nincsenek időhöz kötve. Ugyanakkor nagy fegyelmet igényel- erre nem mindenki képes, ezért elmaradnak az órák. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szimpátia itt nem játszik szerepet, hiszen soha sem találkozunk. Skype-os tanításnál lehetett volna látni egymást, de soha nem volt erre igény"- összegzi tapasztalatait Glóner Csaba.
Hatalmas választék
Ha nem felel meg a magántanár, akkor a kereslet olyan bőséges, hogy hamar találhatunk mást helyette. Ezt a bizonytalanságot és a szülők magára hagyását oldja meg, az a honlap, amely diáktanítókat kínál. Tóth Béla, az oldal tulajdonosa, 2003-tól foglalkozik ezzel. Megbízható diákokat találnak ezen az oldalon, akik tanítani szeretnének az egyetem vagy főiskola mellett. A diák-tanároknak ingyenes bekerülni az adatbázisba. "Egyfajta közvetítő szerepet vállalunk, napi kapcsolatban állnak mindkét féllel. A szülők a megbízóink, tehát elsősorban őket kell védeni. Ennek érdekében alkalmassági tesztet töltetünk ki a leendő tanárral, de sokkal lényegesebb, hogy tanítani szeretne, nyilván nem véletlen, hogy pont ezt választotta.
A gyakorlatban dől el minden." Tóth Béla, korábban maga is vállalt korrepetálást, ebből jött az ötlet, az oldal létrehozására. A szülők közel háromszáz, az adatbázisban szereplő tanár közül választhatnak. Mivel a honlap üzemeltetői kezességet vállalnak diáktanítóikért, ha bárkire panasz van, biztosítanak új tanárt.
Általánosságban elmondható, hogy a nyelv és a reál tantárgyak mellett, az érettségi tárgyak amelyekből a legtöbben plusz órákat igényelnek. Szezonálisan pedig egyértelmű, hogy nyáron a pótvizsga, tavasz közeledtével pedig az érettségi a fajsúlyosabb. "Nyelv, reál, de kicsiknél házi feladat ellenőrzés, amire egyre nagyobb az igény. Ez a 6-12 éves korosztályt jelenti, ahol a szülő sokáig dolgozik, és kevés idő jut tanulni a gyerekkel. Körülbelül 30%-ban ez a feladat."
Hasonló eredményre jutott, Horváth Attila, a tutimagántanár tulajdonosa, aki, három éve üzemelteti tanár adatbázis oldalát. Éves tagdíj ellenében, bárki felkerülhet az oldalra, ahol az angol, matek, reáltárgyak és az érettségi tárgyak a legkeresettebbek. "Az oldal célja, hogy minél jobban be tudja mutatni a tanárt. Ebben mi is segítünk, ha szükséges. A jelentkezést követően van egy személyes kapcsolatfelvétel. Ezt követi az éves tagdíj kifizetése, utána felkerül az oldalra. Ha jó a bemutatkozó anyag, akkor három-tíz tanítvány is összejöhet egy félév alatt."
Sajátos nevelési igény
A tanulási nehézségekkel küzdők esetében, már nem ennyire sokszínű a kínálat. A gyűjtő oldalakon, összesen öt diszlexiával foglalkozó tanárt találtunk. A tanító és grafológus szakértő, Lehoczkiné Gonda Ágnes, 2000 óta tanít egy olyan iskolában, ahol párhuzamosan futnak nagy- és kis létszámú osztályok. Utóbbi 15 fős osztályokat jelent, ahol tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek vannak. Az iskolai tanítás mellett, magánórákat is vállal, tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknek, elsősorban olvasás, írás, szövegértés, fogalmazás tekintetében.
"A mai oktatási rendszer nagyon merev, de történnek benne nyitások. Hajlamosak vagyunk kerülni az ilyen gyerekeket. Pedig csupán arról van szó, hogy egész más módszerekkel lehet eljutni az eredményességhez. Ezek a gyerekek nagyon kreatívak, mert olyan dolgokat kapcsolnak össze, amikről nekünk fogalmunk sincs."
Ahogy a tanárnő fogalmaz, megtanítja a gyereket tanulni, így kis idő múlva önálló feladatmegoldásra lesz képes. A próba óra tekintetében, megerősíti az eddig elhangzottakat, egy megkeresés volt csak, pedig így lenne optimális. A jó és eredményes tanár tekintetében, az őszinteséget, nyitottságot, alkotás lehetőségét, kreativitás meglétét tartja nagyon fontosnak. "Nagyon fontos számukra, hogy ki tudjanak teljesedni, szabad és erőszakmentes légkör legyen az órákon. Sokat kell mosolyogni és dicsérni a gyerekeket."
Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább!
A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra.