Magyarországon körülbelül 16 ezer kiskorú él állami gondozásban, család nélkül. Ugyan a lehetőségük megvan a tanulásra, csak kevesen tudnak leérettségizni, és még kevesebben jutnak be egyetemre, főiskolára. Pedig alacsony iskolai végzettséggel, családi támogatás nélkül reménytelenül nehéz az életkezdés.

"Hatéves koromban adtak be a szüleim egy gyermekotthonba. Később a nevelőim azt mondták nekem, hogy mindketten súlyos alkoholisták voltak, úgyhogy úgyis elvettek volna tőlük" - kezdi történetét Imre, aki ma szakácsként dolgozik egy budapesti étteremben. "Tizennégy év alatt gyermekotthonról gyermekotthonra vándoroltam, és teljesen összetörtem lelkileg. Bár már felnőtt vagyok, azóta sem tudom feldolgozni, hogy nem kellettem anyámnak és apámnak" - mondja szomorúan.

Magyarországon körülbelül tizenhat-tizenhétezer kiskorú él állami gondozásban: nevelőszülőknél, gyermekotthonban vagy speciális otthonban. Legtöbbjük nem árva, azokat a gyerekeket ugyanis, akiknek szüleik meghaltak, általában befogadják a rokonok. Otthonba az kerül, akiről lemondtak szülei, vagy akit nem tudnak megfelelően nevelni, ellátni. Nem ritka, hogy a kiskorúak számos súlyos traumát - fizikai, szexuális erőszakot vagy lelki terrort - élnek át, mire az intézménybe jutnak.

Majdnem családként működnek

Ugyan az országban még mindig sok helyen működnek több száz kiskorút befogadó gyermekotthonok, már nem ez az általános. Az 1997-es új gyermekvédelmi törvény ugyanis előírja, hogy a nagy, kollégiumszerű intézmények helyett kisebb létszámú, úgynevezett családias lakóotthonokban kell elhelyezni a gyerekeket.

"Ez annyit jelent, hogy a gyerekek családi házakban laknak, két-három nevelővel" - magyarázza Kiss Zsuzsanna, aki évekig dolgozott egy debreceni gyermekotthonban. "Iskolába járnak, délután otthon tanulnak, játszanak, szórakoznak, vagy segítenek a nevelőknek a háztartás vezetésében. Majdnem úgy néz ki az egész, mint egy család" - teszi hozzá.

A váltásra azért volt szükség, hogy a gyerekek számára valamelyest pótolják az elvesztett családi környezetet: a lakóotthonokban maximum tizenkét gyermek élhet együtt, akik megtanulják, hogyan kell fenntartani önmagukat, hogyan kell egy háztartást vezetni, és hogyan élnek az igazi családok. "Ezekre az otthonokra óriási szükség volt. Nálunk, a gyermekotthonban a lányok azt sem tudták, hogy mennyibe kerül egy kiló liszt, hiszen a központi konyha teljes mértékben kiszolgálta őket. Meglepetés volt számukra, hogy a kenyér eredetileg nincs szeletekre vágva. Így egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy amikor kikerültek az intézetből, nem boldogultak" - teszi hozzá Kiss Zsuzsanna.

Prostitúció, kábítószer, szökés

Családias légkör ide vagy oda, szökések még most is gyakran előfordulnak. A rendőrség adatai szerint évente öt-hatezer kiskorú tűnik el, hatvan - hetven százalékuk nevelőotthonokból kel útra, többségük lány. Az elszökött fiatalok gyakran bűnözésből tartják fenn magukat: rablásokból, kábítószer-kereskedelemből és prostitúcióból élnek. "A lányok számára a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha bűnözői csoportba kerülnek. A csoport tagjainak nyomására gyorsan prostituálódnak, testük áruvá válik" - áll a rendőrség tájékoztatójában. A tapasztalatok szerint a fiatalok gyorsan észhez térnek, és vissza is mennek az intézetbe - ha meg tudnak szabadulni a bűnbandától és a függőségtől. Pár hónapos utcai élet után ugyanis többségük rászokik a drogra, az alkoholra vagy a gyógyszerekre.

A tanulás az egyetlen esély

"Azért szöktem el, mert úgy láttam, hogy számomra semmilyen más esély nem létezik" - írja az egyik internetes fórumon egy volt állami gondozott. Kothencz János, az állami gondoskodásban élő fiatalokkal foglalkozó Ágota Alapítvány elnöke szerint egyáltalán nem ritka, hogy így gondolkodnak az otthonok lakói - annak ellenére, hogy bármit tanulhatnak. "Az otthonok egy részének van belső, saját iskolája, de a lakóotthonokból városi, teljesen átlagos iskolákba járnak a gyerekek, így elvileg ugyanazokat az iskolai lehetőségeket kapják meg, mint a többiek" - magyarázza.

"A gond az, hogy a teljesítményhez való viszonyuk kifejezetten rossz, alábecsülik saját képességeiket. Míg a családban élő fiatalok körében biztos van legalább egy olyan személy - általában a szülő -, aki motiválja őket a tanulásra, az otthonok lakóinak nincs. Így pedig egyáltalán nem könnyű tanulni – teszi hozzá Kothencz. Ennek köszönhető, hogy nagyon kevés fiatal érettségizik le, és még kevesebben kerülnek be a felsőoktatásba.

Pedig 2005 óta könnyített feltételekkel felvételizhetnek az egyetemekre, főiskolákra: a költségtérítéses ponthatárral juthatnak be az államilag finanszírozott helyekre. Ha pedig már hallgatók, számos helyről kaphatnak segítséget. Jó eséllyel pályázhatnak például a Bursa Hungarica ösztöndíjra és az intézmények szociális támogatására.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig mentorprogramban is részt vehetnek, egy felsőéves egyetemista segíti őket a beilleszkedésben, ügyintézésben. "A felsőoktatásba való bejutás minden jelentkező fiatal számára komoly próbatétel, azoknak azonban, akik valamiféle hátránnyal érkeznek, még nagyobb megterhelést jelent" - olvasható az ELTE Karrierközpontjának tájékoztatójában. "A mentor hatékony, személyes segítséget nyújt - elsősorban az első nem túl könnyű napokban".

Nehéz az élet a falakon kívül

Alacsony iskolai végzettséggel és családi támogatás nélkül rendkívül nélkül nehéz az életkezdés - ez az [origo]-nak nyilatkozó szakértők véleménye. Az otthonokban csak tizennyolc éves korukig maradhatnak a fiatalok, ekkor megkapják a bent töltött évek alatt összegyűlt családi pótlékot és az esetleges árvaellátást - ez a néhány százezer forint a legtöbbjüknél azonban hamar elfogy.

"Nem tudnak bánni a pénzzel, nem tudnak gondoskodni magukról, és elszakadnak azok az érzelmi szálak, amelyek a bent élő társaikhoz és a nevelőkhöz kötötték őket. Vagyis teljesen egyedül maradnak" - mondja Kothencz János, hozzátéve: "Sajnos az is előfordul, hogy a fiatalok hajléktalanokká válnak".

Így érthető, hogy miért annyira népszerűek az úgynevezett utógondozók. Ezekben az otthonokban a fiatalok huszonnégy éves korukig maradhatnak, felkészítik őket az önálló életre, segítenek a munkakeresésben, a tanulásban. A budapesti, nemrég átadott Kőér utcai intézmény például olyan volt állami gondozott lányokat is befogad, akiknek már gyermekük is van - őket egy másik szerepre is felkészítik, az anyaságra.