Magyarországon a természettudományos tárgyakat siratják, a szlovák közoktatási reformban matematika, informatika és a nemzetiségi iskolák magyar órái véreztek el. A két oktatási rendszer természetesen csak nehezen hasonlítható össze: az egyik továbbra is központi irányítás alatt áll, míg a másik nagy - talán túl nagy - szerepet is hagy a "szabad játéknak".

Idén nyáron a szlovák iskolák pedagógusainak nem jutott sok idejük a pihenésre. A parlament tavasszal szavazta meg az új közoktatási törvényt, amelynek keretében bizonyos tantárgyak óraszámait csökkentették, ám helyette úgynevezett szabad felhasználású órákat bocsátottak az iskolák rendelkezésére. Az intézmények tanterveinek átalakítása a nyári hónapokra maradt.

„A szlovák oktatási rendszer továbbra is nagyon hasonlít a szocialista szisztémára – a központ részletekbe menően szabályozza az oktatási folyamatokat” – mondja Jakab György, az Oktatáskutatási és Fejlesztési Intézet (OFI) munkatársa. „Ugyanabból a tankönyvből, ugyanabban a menetrendben tanít minden tanár – nem változtathat kedve szerint a sorrenden. A könyveket viszont ingyen bocsátja a diákok rendelkezésére az állam.”

A magyarországi rendszer ezzel szemben decentralizált: a központ – az állam – csupán a kimenetet szabályozza. A 2003-ban bevezetett, legújabb alaptanterv csupán általános célokat, kompetenciákat fogalmaz meg, az első szigorúan szabályozott elem az érettségi. A további szabályok kötetlenek – a nemzeti alaptanterv, az iskola saját arculatához alkalmazkodó helyi tanterv és a központilag elfogadott kerettantervek egyikének felhasználásával, és a fenntartóval való egyezkedés után sokszínű, változatos oktatási intézményeket lehet létrehozni.

Szlovákiában a liberalizáció felé tett első lépés – bár Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szervezetének (SZMPSZ) elnöke szerint korántsem átgondolt első lépés - egy szabadabb iskolarendszer felé. „Elkapkodták és nincsen szakmai háttere. A minisztérium próbált pedagógusokat is bevonni a munkába, de a mélyebb vitákat leállították, és a változtatás természetesen a minisztérium hatásköre volt.”

Ennek eredményeképpen limitálták az osztálylétszámokat – az eddigi harminchat fő helyett most legfeljebb harminc diák járhat egy felsős vagy gimnáziumi osztályba, az alsósok legfeljebb huszonnégyen lehetnek szeptember elsejétől. A tantervet módosító szabályozással ellentétben ezt a változtatást minden osztálynál, azonnal be kellett vezetni – ez pedig komoly gondot jelentett az iskolák számára. „Egyre kevesebb a diák, a magyar nemzetiségi iskolákba minden évben ezer-ezerötszázzal kevesebben jelentkeznek. Bár a hivatalos adatok még nem érkeztek meg, idén körülbelül négyezer kisdiák kezdi meg tanulmányait magyar intézményben” – mondja Pék.

Az intézkedések ellen több szervezet is tiltakozott, köztük a Falvak és Városok Szövetsége is. A szabályozás ugyanis azt jelentette, hogy a harminckét-harminchat tanulóval működő osztályokat meg kellett bontani, ám a kisebb osztályok sok, az állami normatív támogatásból élő iskolát hoztak nehéz helyzetbe.

Tudjuk: hazánkban is hasonló problémával küzdenek – elsősorban a kistelepülések iskolái. Az intézményeknek sokszor nehezükre esik teljesíteni a kötelező osztálylétszámot is, amelynek ötödikben el kell érnie az előírt átlaglétszám hatvan százalékát, a tizennégy főt. A keretszámokat csupán külön engedéllyel – a fenntartóval folytatott egyezkedések után – lehet megváltoztatni.  „A központilag meghatározott keretszám és a pénz hiánya miatt sokszor sérül az oktatás hatékonysága” – fűzi hozzá Jakab György.

A szabad órák szempontjából a szlovák és a magyar szisztémát nem  is lehet egymás mellé helyezni. Míg hazánkban az iskolák szabad kezet kapnak (nota bene: a kerettantervek valamelyikéhez azért alkalmazkodniuk kell), a szlovák intézmények szigorúan megszabott óraszámokkal dolgoznak – ezeket azonban a modernizáció jegyében kissé átalakították. „A szlovák tannyelvű iskolákban az órák harminc százalékának felhasználásáról szabadon dönthet az iskola vezetése” – magyarázza az SZMPSZ elnöke. „Ezzel párhuzamosan azonban, hogy ne növekedjenek az óraszámok, kevesebb matematika és informatika óra lesz. Amennyiben a vezetőség úgy dönt: a szabad órákból ki lehet pótolni a hiányzó órákat.” A magyar intézményekre azonban korántsem ugyanezek a szabályok vonatkoznak. Míg a nemzetiségi „kiselsőben” eddig nyolc órában tanították a nyelvet, addig ezután erre a célra csak öt órát használhatnak majd fel a pedagógusok – és a szlovák elsősökkel szemben, akiknek tanítói öt szabad  órával gazdálkodhatnak – a magyarok csak négyet kaptak.

Az eltérések a magasabb évfolyamok szabad-felhasználású óráinak összehasonlításában még hangsúlyosabbá válnak. Míg a szlovák alsósok heti öt, a felsősök heti hat órát tölthetnek el a központ által előre meg nem határozott tevékenységgel, addig a magyar másodikosok például kettő, a hetedikesek négy, a nyolcadikosok három tanórával gazdálkodhatnak. Egyedül a hatodikosok kaptak ötöt. Ki tudja, miért.

A kötelező óraszámok csökkenését – csakúgy, mint a hazai reformot, az integrált oktatás bevezetését - pedagógus-elbocsátások kísérik majd. A szlovák államnak azonban erre is megvan a terve: a munka nélkül maradó pedagógusok ingyenes, kétéves átképzés keretében válhatnak nyelvtanárrá, hiszen angolos, németes pedagógusokra – csakúgy, ahogy nyelveket beszélő diákokra – nagy szükség van. Ha pedig bárkinek kétségei lennének, nyugodjon meg: a vállalkozó kedvű, az átképzésben résztvevő volt matematika és informatika tanárok együttműködésükért cserébe laptopot kapnak majd ajándékba.