[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Nyelvvizsga - ősz hajszálak nélkül
A diploma megszerzésének alapfeltétele, hogy nyelvvizsgánk legyen. A legtöbb diák későn kap észbe, a vizsgák és a szakdolgozat megírása mellett kevés idejük és energiájuk marad, a nyelvtanulásra. A magánórákat vagy a külföldi nyelviskolai tanévet nem mindenki engedheti meg magának, az idő pedig sürget. El lehet jutni egy év alatt a középfokig? Emese egyetemista, már van egy középfokú nyelvvizsgája. Angolul kezdett tanulni, még gimnáziumi évei alatt, a Relaxa Villámmódszerrel. „A Relaxa előtt, sohasem tanultam angolt. A tanfolyam abból állt, hogy egyszerre hallgattuk és olvastuk az angol szöveget. Mindent megerősítettek azzal, hogy magyarul is elmondták. Az elején csak a hangzását tudtam visszaadni. Már az első tanfolyam után nagyon sokat értettem, mert rengeteg kifejezéssel találkoztam. Azzal, hogy csak hallgatsz egy szöveget, könnyen a füledbe mászik, főleg a sok ismétlés miatt.” ![]() A nyelvtanulásnak nem kell unalmasnak lennie
A hagyományosnak mondható módszerek egyszerre próbálják megtanítani a nyelvtant, és fejleszteni a beszédkészséget. „Nem kell magolni, és otthoni tanulásra sincsen szükség”- mondja Kéri Andrea, aki az Agyturbó módszerrel tanít. Az Agyturbó egy kifejezetten magyar módszer, egyszerre aktivizálja az agy jobb és bal agyféltekéit. Egy stimuláló, relaxációs helyzetben, az úgynevezett alfa közeli állapotban tanulhatunk így nyelvet. „Kicsit mátrixos, ahogy tanítványaink fogalmaznak” - folytatja Kéri Andrea. Az audiovizuális módszerünk lényege, hogy egyszerre hallom és látom is a szöveget, két nyelven. Sem otthoni tanulást, sem biflázást nem igényel. Bárki, bármikor csatlakozhat az órához, rugalmas a rendszerünk.” ![]() Nem megy egyik napról a másikra
Bármilyen módszert választunk is az áhított nyelvvizsga megszerzéséhez, folyamatos tanulásra, állandó, napi tréningre minden esetben szükség van. „Nagyon sokat küszködtem, rengeteg dolgot kipróbáltam,” - meséli Ákos - „de a végén be kellett látnom, hogy akaraterő nélkül nem lehet megtanulni egy nyelvet. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a megfelelő módszerrel, sokkal hatékonyabban és gyorsabban szerezhetjük meg a nyelvvizsgát. Az egy iskolai tanév nem elképzelhetetlen. Csak sokat kell tanulni.”
Vidraölő 2008-09-09 21:43:19 Bár a mi ídőnkben is az általunk utált oroszt is hasonlóan oktatták volna! Esetleg több maradt volna meg a fejünkben. A cikk tetszett, várom a többit is, hasonló, stílusban, hasonló tárgyílagosággal. Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||