[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Autószerelő képzés a Moszkvicsok után
A Ladák, Wartburgok és a Moszkvicsok korában szinte minden férfi értett az autószereléshez, virágoztak a garázsszervizek és a házi műhelyek. Ma azonban már az autószerelő iskolákban is csak az alapokat oktatják, az egyes típusokhoz szükséges speciális tudást a gyakorlatban és a márkaszervizek továbbképzésein lehet elsajátítani. Az autóipar az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág. A cégek folyamatosan korszerűsítenek, fejlesztenek és új modelleket dobnak a piacra. Ma már nem meglepő, ha egy autóban szelektív lengéscsillapító, elektronikus menetstabilizátor, kipörgésgátló, fékasszisztens vagy éppen fedélzeti számítógép van. Az újdonságok elárasztják a piacot, az autószerelőknek pedig nem könnyű lépést tartaniuk velük. Tajti Gábor a salgótarjáni Borbély Lajos Szakközépiskola tanára lapunknak elmondta, ma már annyira széles ismeretanyagot kellene átadniuk az oktatás során, ami lehetetlenség. Így sokkal inkább az alapozásra koncentrálnak. ![]() Kettő, négy, hat de akár hét évet is igénybe vehet a képzés
Nem csak erre nyílik azonban lehetőség tizedik után. Ha az előző két év alatt nem ábrándult ki választott szakmájából, az autószerelésből a lelkes diák, akkor nyitva áll előtte az út, hogy karosszéria lakatos váljon belőle. Így még mindig nem kap érettségit, azonban bizonyítványa feljogosítja majd, hogy egyengetéssel, felújítással, illetve a karosszéria elemek cseréjével megoldható javításokat végezzen az autókon. Ha képzeletbeli autószerelő-tanoncunk ennél ambiciózusabb, a szakiskolai, előkészítő tanulmányai után bekapcsolódhat a szakközépiskolai képzésbe is, ahol a negyedik év végeztével a középiskolai érettségi mellett szakmai alapozást is szerez. Ahhoz azonban, hogy hivatásos autószerelő váljon belőle, tehát olyan valaki, aki a gépkocsik motorját, futóművét is képes megjavítani, az érettségi (illetve a tizenkettedik évfolyam után, ugyanis az autószerelésnek nem feltétele az érettségi) után még két évet tanulnia kell. A műszaki szakközépiskolában megszerzett négy éves szakmai alapozás és az érettségi a szükséges előfeltétele annak is, ha valaki OKJ-s szállítmányozási ügyintéző, mechatronikai vagy elektronikai műszerész szeretne lenni. ![]() Az 1200-as Lada motorja elég az alapokhoz
A hatékonyság szempontjából természetesen jobb, ha a diákok minél több fajta autón gyakorolhatnak, és rutinszerűen javítják a legújabb gépkocsikat is. Ennek biztosítására több lehetőség is kínálkozik az iskolák számára. A szerencsésebbek, mint például a Szegedi Csonka János Műszaki Szakközépiskola, több lábon állnak. Az említett szakközépiskola egyrészt szerződéses viszonyban áll a kecskeméti autógyárral, akitől gyakorlati helyeket és tanulmányozható motorokat kapnak (így ebben az iskolában autógyártónak is lehet tanulni). Másrészt az Nemzeti Közlekedési Hivatal (NKH) gépjármű vizsgabázissá nyilvánította az iskolát, így a diákok jóformán mindennap más típusú autókon gyakorolhatnak.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||