Hajcsavarós hölgyek a bura alatt, sorbaállás a hajsütővasak körül, Gedeon bácsi és tojássampon - ez volt az aranykor, a hetvenes évek. Mára az ormótlan űrtojásokat felváltotta az ionos hajszárító, a gázmelegítésű bodorítókat a hajvasaló. Megváltoztak a fogyasztói szokások is, sokak szerint az aranykor véget ért, de a fodrász ma is slágerszakmának számít
Hirdetés
A fodrászmesterség alapjait elsajátíthatjuk iskolarendszerű (nappali) képzés vagy felnőttképzés keretében is. Szakiskolai képzésre a tizedik osztály befejezése után, illetve az érettségit követően lehet jelentkezni. A képzés időtartama valamennyi szakiskolában három év - egy hét elméleti oktatást egy hét gyakorlat követ.
Ez utóbbi azonban intézményenként eltérő lehet. A budapesti Adu Vállalkozási Szakközép- és Szakiskolában a tanulók gyakorlati képzése az iskola saját tanműhelyében folyik, csak a nyári, a tanévenként kötelező negyvenkét órás gyakorlatot töltik kihelyezett munkahelyeken. A soproni Handler Nándor Szakképző Iskolában ezzel szemben csak a gyakorlati vizsgára való felkészítés történik a tanműhelyben, tanulószobai jelleggel, a gyakorlat egyébként külső munkahelyen zajlik. „A gyakorlati helyről a tanulóknak maguknak kell gondoskodni, az egészségügyi alkalmasság mellett a tanulószerződés megléte felvételi követelmény”– tájékoztat az iskola szakmai igazgatója.
Mire jó a tanulószerződés?
A szerződés biztosítja a tanulók megfelelő szakmai képzését, emellett előnyös a munkáltató és az iskola részére is. A szerződés alapján a tanulónak jár:
pénzbeli juttatás, havonta a minimálbér legalább tizenöt százaléka, amely félévenként emelkedik legalább tíz százalékkal;
munkaruha, egyéni védőeszköz, tisztálkodási eszköz;
kedvezményes étkeztetés vagy az étkezés költségeihez való hozzájárulás (összege nem lehet kevesebb a dolgozóknak juttatott adómentes étkezési hozzájárulásnál);
felelősségbiztosítás;
kötelező orvosi vizsgálatról való gondoskodás;
útiköltség-térítés a vizsgáztatással és az ideiglenes átirányítással kapcsolatban;
szállásköltség-térítés, ha a gyakorlati képzést átmenetileg más munkahelyen szervezik. A szakképzési évfolyam időtartama a nyugdíjba beszámító szolgálati idő.
A miskolci Szemere Bertalan Szakképző és Művészeti Középiskolába szintén csak a tanulószerződéssel rendelkezőket veszik fel. Felnőttképzés keretében azonban külső gyakorlati hely hiányában is lehet fodrászatot tanulni. Ez esetben a gyakorlatot a tanműhelyben lehet megszerezni. A felnőttképzés időtartama tizennégy hónap, a jelentkezés feltétele az elvégzett tizedik osztály és a tizennyolcadik életév betöltése.
Iskola vagy tanfolyam?
Szakiskolában és tanfolyamon ugyanazt az OKJ- bizonyítványt lehet megszerezni, az iskolák szerint sem a szaktudásban, sem az elhelyezkedésnél nem jelent különbséget a képzési forma.
Tanfolyamon harmadannyi idő alatt szerezhető meg a szakmunkás-bizonyítvány, a költségek viszont jóval magasabbak. A miskolci iskola tanfolyama háromszázhúszezer forintba kerül, a budapesti Corvin köz Oktatási és Vizsgaközpont tanfolyamának díja háromszáznyolcvanezer forint. Ha a gyakorlati helyet a diák biztosítja magának, akkor az ár kétszázötvenezer forintra csökken. A budapesti Haj-tan Szakképző Iskola a 18. életévüket betöltött, érettségizett fiataloknak három oktatási formát kínál: a hároméves iskolai képzés száznyolcvanezer forint, a tizennégy hónapos tanfolyami képzés gyakorlati hellyel háromszázhatvanezer forint, gyakorlati hely biztosítása nélkül kétszázhatvanezer forint.
A Handler Nándor Szakiskola tanműhelye
A fodrásziskolák tanulóinak körülbelül egyharmada választja érettségi után ezt a szakmát, a tizedik osztály után jelentkezők közül pedig sokan leérettségiznek később. Sopronban a végzősök közül – elsősorban a gyes alatt – többen jelentkeznek műszaki szakoktatói felsőfokú képzésre is. A fodrásztanulók nagy része még ma is lány, a húsz-harmincfős osztályokban átlagosan három-négy fiú akad. Pedig a férfi fodrászok iránt nagy a kereslet, a hölgyek szívesebben választják őket az egyszerű üzletekben is, és a mesterfodrászok körében is ők a sztárok.
Mesterfodrász, sztárfodrász
A megkérdezett fodrásziskolák szerint a tanulók mindegyike el tud helyezkedni, ha akar. A legtöbben a gyakorlati helyen maradnak egy darabig, vagy nagyobb szépségszalonokban alkalmazzák őket. A tizenkét órás váltott műszak nem könnyű, és a fizetés sem emelkedik az egekig, ezért két-három év után – ha összegyűlt egy kisebb vendégkör - mindenki igyekszik magát önállósítani. Sokan már az iskola befejezése után kénytelenek kiváltani a vállalkozói igazolványt, mert így szívesebben alkalmazzák őket.
A budapesti Clipsakadémia nem csak a tizenkét hónapos tanfolyam befejezéséig, a vizsga letételéig követi nyomon a hallgatóit, hanem oktatóik közreműködésével, az elhelyezkedésben is segítséget nyújt. Külföldre, elsősorban az EU-országokba is vállalnak munkaközvetítést. A honlapjukon közzétett adatok szerint Angliában, Írországban nyolcszáz ezerötszáz fontot, Spanyolországban ezer-kétezerötszáz eurot, Dubaiban ezer-kétezer dollárt, míg Magyarországon százötven-háromszázezer forintot lehet havonta megkeresni.
Gyakorlati vizsga - itt még nem kell a klienssel beszélgetni
A jövedelmekről senki nem nyilatkozik szívesen, annyit sikerül kideríteni, hogy a külvárosi „normál” fodrász bevétele a fenti összeghatár aljához közelít, míg a mesterfodrászok a felső összeg többszörösét is megkereshetik. A nagyobb szalonokban a fodrász, a stylist, a top stylist, a szalontréner és a tulajdonos sztárfodrász más-más összegért vág, szárít, fest, s természetesen a havi fizetésük is ennek megfelelően alakul.
Mi kell az elsőrendű fizetéshez? „Munka, kitartás, szerencse, idő – mondja Jutka, egy belvárosi szalon stylistja. – A suli elvégzése után körülbelül öt év, mire kellő gyakorlatot szerezhetünk. Fontos, hogy jó helyre kerüljünk dolgozni, oda, ahol tudunk tanulni. Az első időkben nem a fizetés a lényeg, hanem, hogy neves mesterek közelében legyünk, és márkás termékekkel dolgozzunk. Tekintsük ezt az időt befektetésnek. Folyton képezni kell magunkat, részt venni a kamarák, illetve a nemzetközi cégek által meghirdetett szakmai versenyeken, bemutatókon. Az önéletrajzban nagyon jól mutat egy-egy híres mesternél végzett kurzus, és jó, ha külföldön is körülnézünk. A legfontosabb azonban, hogy tiszteljük a vendéget, és szeressük a szakmát.”
Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább!
A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra.