[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Amit az idei rangsorról tudni kell
Túl kevesen mennek mérnöknek - ügyvédnek viszont sokan jelentkeznek, ám csak kevesen jutnak olyan klasszikus jogi álláshoz, mint amilyen a bírói vagy a fogalmazói. Ezekre a problémákra nem kínál megoldást, de az kiderül a Heti Válasz 2008-as rangsorából, mely intézményekbe érdemes jelentkezniük azoknak, akik a legjobb eséllyel szeretnének elindulni a pályán. A Heti Válasz és a CEMI ide rangsora hét képzési terület intézményeit vizsgálta meg különböző mutatók alapján. A lista megalkotása során figyelembe vették a túljelentkezés mértékét, a diák-tanár arányt, az oktatói összetételt (hány akadémikus, akadémiai doktor illetve PhD végzettséggel rendelkező oktató tanít az intézményben) – de felmérték a foglalkoztatók és a fejvadászok véleményét, és latba esett a szak hallgatóinak OTDK eredménye is. Akik gyógyítanak ![]() Az OTDK eredmények alapján a Semmelweis Egyetem a legjobb
A Debreceni Egyetemen a legjobb a tanár-diák arány és az itt dolgozó oktatók rendelkeznek a legtöbb akadémiai minősítéssel. „Örültünk a Debreceni Egyetem orvosi képzése által elért jó eredményeknek - ez azonban természetesen nem azt jelenti, hogy a másik három orvostudományi egyetem ne lenne ugyanilyen jó” - mondta Dr. Csernoch László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja. „Az, hogy a Semmelweis Egyetemre sokan jelentkeznek, a főváros geopolitikai adottságainak következménye. Budapestről és vonzáskörzetéből, és az észak dunántúli régióból is ide jelentkeznek a legtöbben." ![]() A Zrínyi: a számok szerint itt jut a legtöbb figyelem a diákokra
A főiskolák közül a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) érte el a legjobb helyezést – az ötödik helyet - az összesített versenyben. Az itt végzetteket a foglalkoztatók véleménye alapján a negyedik helyre sorolták, a fejvadászok azonban a BME-n és a Miskolci Egyetemen végzettek után a BMF diákjait részesítik előnyben.
Lovell 2008-12-12 18:33:03 A szegedi orvostudományi egyetem diplomáját is elfogadják New Yorkban és Kaliforniában... Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||