Tanítani az iskolában kell, elmebetegeket kezelni a pszichiátrián - gondoljuk általában. A hazai pszichiátria mostani helyzetében azonban alaposan át kell gondolni, tényleg csak a kórházakra tartozik-e a lelki egészség ügye. Sok szakember úgy gondolja: nem. A tanárok pedig pontosan tudják: ezután is éppen elég pszichológusi feladatot kell majd ellátniuk a tantermekben.

Sokszor beszélünk megelőzésről az osztályteremben: van drogprevenció, szexuális felvilágosítás és tájékoztatják a gyerekeket a helyes táplálkozásról is. Kevés szó esik azonban a pszichiátriai betegségekről. Persze miért is kellene szót ejteni róla – ez nem gyerekeknek való téma, mondhatnánk. Dr. Pászthy Bea, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikájának gyermekpszichiátere azonban más véleményen van. „Nevén kell nevezni a dolgokat. Ezek az emberek körülöttünk élnek. Szakítani kell azzal az álságos szemlélettel, amely egyszerűen nem ejt szót bizonyos témákról – és ezzel el is feledkezik róluk. Az utcában azért továbbra is ott lakik majd az alkoholista bácsi, és a nagynéni is depressziós marad. Csak akkor ők mind ismeretlenek lesznek, akikkel nem tudunk mit kezdeni. Ha beszélünk róla, a gyerekek jóval tudatosabbak, figyelmesebbek lesznek. Másrészt ez alkalmat ad arra is, hogy a pszichiátriai betegségek biológiai és pszichoszociális hátteréről tájékoztassuk a fiatalokat. Ez a megelőzés egyik leghatékonyabb módja. ”

Fontos természetesen alaposan megfontolni, melyik korosztálynál mivel próbálkozunk, miről, milyen formában ejtünk szót. „Láttam én már óvodás dohányzásleszoktató programot – amin magam is nagyot kacagtam” - meséli Pászthy Bea - „, abban azonban nincsen semmi nevetséges, ha elsős-másodikos kortól játékok, mesék, bábok segítségével önismeretet, konfliktuskezelést, problémamegoldást tanítunk a gyerekeknek.” A kor előrehaladtával természetesen a hangsúlyt át lehet tenni a verbális módszerekre. A pszichiáter tapasztalatai szerint a fiatalok vágynak is arra, hogy az életükben lévő feszültségekről, nehézségeikről beszélhessenek.

Egy tökéletes világban természetesen a pedagógusképzésnek is része lenne a lelki egészségre nevelés oktatása – sőt, maguk a leendő tanárok is részt vennének önismereti kurzusokon. Manapság ebből azonban vajmi kevés valósul meg. Marad a józan ész, a megérzések, a pedagógusi tapasztalat – és persze az elszántság, hogy minderre ideje is jusson, energiája is maradjon a pedagógusnak. Márpedig mindezekre, ahogy az Marci példájából is kiderül, szükség lenne.

„Már az óvodában jelentkeztek magatartászavarok Marcinál, de nagyon sok szeretetet és odafigyelést kapott. Meg is oldódtak a bajok” - meséli Anna, a fiú édesanyja. „Az iskolában állandóan büntették, éreztették vele, hogy rossz – és ő rossz is lett. A harmadikos tanítónője egyenesen kisegítő iskolába akarta küldeni, terjesztette a rossz hírét a szülők és az osztálytársai között. Sokat csúfolták őt, ezért verekedett – ki is csapták az iskolából. A következő iskolában ismét egy jó tanítónénit kapott, a problémák megint rendeződtek, de a felsőtagozaton minden kezdődött elölről, gimiben jöttek a drogok – majd a betegség, a szkizofrénia.” Anna szerint csak akkor kezdtek el figyelni, amikor már nagy volt a baj – de addigra, ha nincs meg a megfelelő családi háttér, a gyerek már a sokadik iskolába jár, lezüllik, rossz társaságba keveredik.

Az átfogó iskolai lelki egészségre nevelő program egyelőre várat magára, pedig sok kezdeményezés született már – ám  többségükről a következő költségvetéssel vagy kormányváltással meg is feledkeztek. Erről panaszkodik Dr. Pászthy Bea, ezt említi Dr. Somhegyi Annamária is, aki 2003-ban részt vett a Népegészségügyi Program keretén belüli, hatékony iskolai egészségfejlesztési program létrehozásában. Az akkori terv szerint az iskolákban három gyakorlati területre helyezték volna a hangsúlyt: az egészséges táplálkozás, a testmozgás és a lelki egészség fejlesztésére. „Az iskolások lelki egészség fejlesztésének érdekében két módszert hívtunk volna segítségül: egyrészt a személyközpontú pedagógiai módszerek alkalmazását bátorítottuk volna, hiszen amikor a lelki egészségről beszélünk, nem csupán az ismeretek átadása segíthet, de a megfelelő iskolai légkör, a megfelelő pedagógiai módszerek alkalmazása is.”

A program másik eleme a művészetek bevonásával, illetve a népi játékok, hagyományok felelevenítésével igyekezett volna gyermek-közelibbé tenni az iskolát. Mindezek célja azonban nem csak a gyermekek felfrissítése, szórakoztatása lett volna. „Fizikaórán is lehet énekelni, ahogy a történelemórába is belefér a mesemondás – sok tanár tudja is ezt” - mondja Somhegyi Annamária. „A népi játékok, rítusjátékok felelevenítése pedig lehetőséget kínál arra, hogy a gyerekek, fiatalok közelebb kerüljenek a természetes világ- és életszemlélethez – és így maguk is könnyebben birkózzanak meg például az életkori változásokkal járó feladatokkal, amilyen például a felnőtté válás és a lányból nővé érés.” Mindezeken túl, teszi hozzá a doktornő, az agykutatás illetve számos pedagógiai tudományos kísérlet által bizonyítást nyert az is, hogy a művészetek megélése gyermekkorban az agyféltekék harmonikus fejlesztése útján javítja még a tanulási eredményességet is.

A Népegészségügyi Program ezen részének megvalósítása  2003 óta várat magára – akkor a költségvetésből nem jutott rá elég pénz. Most pályázati forrásból igyekeznek legalább regionális szinten elindítani, kipróbálni a tervet. A hazai lelki egészségügy helyzete pedig megkövetelné, hogy minél hamarabb lépjünk. Nem elég, hogy a Világegészségügyi Szervezet egy 2005-ös felmérése szerint minden ötödik európai és észak-amerikai gyermeknél tapasztalható valamilyen mentális zavar, és hogy a depresszió lassan a világ legelterjedtebb betegsége lesz, de a hazai öngyilkosságok száma is a gyors beavatkozást sürgeti. Magyarország ez utóbbi tekintetben mindig is listavezető volt – elsőségünket csak azután vesztettük el, hogy a Balti államok – Lettország, Észtország és Litvánia – is elkezdtek adatokat közzétenni. Manapság hazánkban évente százezer főből harmincöten vetnek véget életüknek.

Ugyanilyen rosszak a mutatók a hazai lakosság antidepresszívum-fogyasztásának tekintetében is. „Dániában a lelki egészségre való nevelés része a tantervnek – mára vizsgálatok bizonyítják, ott jóval kevesebb antidepresszívum is fogy, mint más országokban. Komoly bizonyítékaink vannak tehát arra, hogy az iskolában végzett, a lelki egészségre nevelő munka hatékony” - fűzi hozzá Dr. Pászthy Bea.

Válságban van a pszichiátria, nincs elég ágy a kórházakban, kevés az ápoló, a szakma pedig még mindig nem lábalt ki a múlt században kialakult, elavultnak számító, intézmény-központú gondolkodásból. Elkeseredett kísérleteket tesznek arra, hogy az ellátásra szorulókat elhelyezzék, gyógyítsák. Pedig lehet, eljött a pillanat, amikor a már ellátásra szorulók kezelése mellett el kell kezdeni előre gondolkodni, és kezelésbe venni a bajt még azelőtt, hogy az kialakulna. Gyógyszerek és kórházi osztályok helyett jó hangulatú iskolákkal, játékkal és zenével. 

---