[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
A hangszeres zene csúcsa
"A hangszeres zene csúcsa az éneklés" - járja a mondás a zenészek között. Énekessé válni pedig nem egyszerű, és nem kockázatmentes feladat: a hang folyton változik a korral - és ameddig a pályán van az ember, addig sem biztos a megélhetés. Tanulni azonban mindenképp érdemes, hiszen az éneklés boldoggá tesz. Az alapfokú énekhang képzés a normál zeneiskolákban zajlik, amelyből szinte minden kerületben és kistérségben találunk legalább egyet, legtöbbször egy általános iskolához vagy gimnáziumhoz csatolva. A képzésben elvileg (és jogosan) csak azok vehetnek részt, akik tanulói viszonyban állnak, valamilyen, legfeljebb középfokú oktatási intézménnyel. A gyakorlatban azonban kevés zeneiskola engedheti meg magának, hogy elutasítsa a „túlkoros” érdeklődőket, hiszen a tandíjat- ami egyébként minimális összegű- ők is befizetik, és pénznek pedig természetesen mindig híján vannak a művészeti képzések. ![]() A zeneiskolába iskolások járnak, de felnőttek is jelentkezhetnek
A zeneiskolákban a „magánének” elnevezésű kurzusra érdemes jelentkeznie a jövendőbeli énekművészeknek, ennek keretében folyik ugyanis a legszéleskörűbb oktatás. Az alapfokú képzésbe többnyire teljesen képzetlen hangú tehetségek érkeznek, ezért a zeneiskolák legfontosabb feladata a regiszterek közötti átmenetekkor létrejövő törések megszüntetése, elfedése. Az első másfél évet ezért az alapok elsajátításával – hangképzéssel - töltik a tanulók, éneklés és levegővétel- technikával, hogy úgy tudjanak énekelni, hogy az ne okozzon fájdalmat, ne erőltessék túl a hangszálaikat a leendő művészek. ![]() A magántanár drágább, az oktatás azonban személyre szabott
Hogy mennyire hasznosak, és mennyire működnek jól ezek a zeneiskolák? Nyilván intézménye válogatja, de például Vidos Anna, aki már négy éve az Ádám Jenő Alapfokú Ferencvárosi Zeneiskola tanulója, saját bevallása szerint nagyon sokat tanult a tanáraitól: „Ez alatt a négy év alatt, azt hiszem, megtanultam énekelni. Az előtt csak danolásztam.” ![]() Ahhoz, hogy az Operában énekeljünk felsőfokú végzettség kell
A kórusokkal, akár az egészen híresekkel is, hagyományosan más a helyzet - bár ott is egyre inkább tendencia, hogy csak szakirányú végzettségűeket alkalmaznak. „Engem például úgy vettek fel a Honvéd Kórus férfikarába, hogy csak zeneiskolába, és magántanárhoz jártam, járok.” – mondta el az [origo] kérdésére Nagy Viktor.- „ Egyszerűen felhívtam az akkori karvezetőt, aki behívott egy meghallgatásra. Itt felmérte hangminőségemet, az intonációmat, és az előadói képességeimet, sőt, az elméleti tudásomat is - hogy tudok e például kottát olvasni, vagy felismerek-e egy leütött hangot. Ekkor csak megjegyzett mint potenciális kórustagot, és később, amikor üresedés volt, behívott még egy meghallgatásra, amikor már konkrétan az állás volt a tét.”
csonka anna 2008-10-31 12:57:06 Kedves Bojtor Katalin! Azert is fordulhattak elo targyi tevedesek a cikkemben, mert a helyzet, ugy nez ki, zeneiskolankent valtozik...Akikkel en beszeltem, azt allitottak, nem fizetnek tobbet, mint a zeneiskolasok, de megkertek, hogy ne emlitsek se konkret osszeget, se zeneiskolat...Talan ok sem tudjak, hogy mas tarifaert tanulnak. A szolfezst sajat tapasztalataim miatt kevertem ossze a zenetortenettel es zeneelmelettel, mi ugyanis szolfezs cimen ezekkel fogalkoztunk...De koszonom a helyreigazitast! Gellért Gábor 2008-10-29 09:22:09 Köszönjük a segítséged. Elárulnád, hogy mekkora az az összeg, amit a tanulói jogviszonnyal nem rendelkezők fizetnek? Bojtor Katalin 2008-10-29 01:42:47 Néhány tárgyi tévedésre szeretném felhívni a cikk írójának figyelmét. A zeneiskolákba valóban járhatnak tanulói jogviszonnyal nem rendelkezők, de ők a kedvezményes térítési díj helyett igen magas tandíjat fizetnek,mivel nem kapnak utánuk normatív támogatást az államtól az önkormányzatok, vagyis a zeneiskolák fenntartói. A szolfézs nem azonos sem a zeneelmélettel, sem a zenetörténettel.Négy évig kötelező szolfézst(kottaolvasás,szolmizáció,stb)tanulni, utána választhatnak zeneelméletet,zenetörténetet,zenekart vagy kórust. Üdvözlettel: Bojtor Katalin magánének tanár Molnár Antal Zeneiskola Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||