[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Kevesebb pedagógus, alacsonyabb bérrel
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jól mérte fel a helyzetet, amikor nyáron közel kétezer pedagógus álláshely megszűnéséről beszélt. A szervezet elnöke az [origo]-nak azt is elmondta, amennyiben a kormány valóban a napokban bejelentett tervek szerint halad tovább, azzal felrúgják a 2007-es sztrájkmegállapodást. A minisztérium kedden közölte, hogy mintegy ezernyolcszáz pedagógussal kevesebbet tartott nyilván az oktatási tárca elektronikus azonosító rendszere október 21-én, mint június végén, ám az adatok tartalmazzák a részmunkaidős és a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozó kollégákat is, tehát az összehasonlításra nem teljesen alkalmasak. ![]() Hiller István és Kerpen Gábor
Az adatok alátámasztják a PDSZ azon tapasztalatait is, miszerint sokszor a munkáltatók kényszerítő erejének engedve határozatlan idejű szerződések határozottakká módosulnak, ami szintén az oktatás minőségének rovására megy. A részmunkaidőben foglalkoztatottak számának bővülése azt jelenti, hogy a pedagógusoknak több helyről kell "összeszedniük" az eddigi egy állásnyi jövedelmet. Hangsúlyozta: a jogszerűtlen kinevezés módosítások ellen határozottan fellép a PDSZ, s ez az esetek szinte száz százalékában eredményesen. Kerpen Gábor azt ígérte, jövő hét elejére átnézik a pontos minisztériumi adatokat és az alapján lépnek tovább ebben a kérdésben.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||