A világ talán legjobb zeneiskolája, az 1945-ben, Bostonban alapított Berklee. A dzsesszélet számos nagy alakja Quincy Jonestól Diana Krallig ide járt. Hogyan lehet bekerülni ebbe az elit magániskolába és mit jelent berklees diáknak lenni? Erről beszélgettünk Kozma Kata dzsesszzongoristával, aki harmadik szemeszterét tölti Bostonban.
Hirdetés
Hogyan jutottál el odáig, hogy egyáltalán jelentkezz a Berklee-ra?
Öt éves koromban kezdtem el zongorázni és 7-8 évig voltam klasszikus-zongora növendék. Mivel az egész család jazzkedvelő, már kicsi koromtól kezdve hallgattam és énekeltem dzsesszklasszikusokat. Gimnáziumban egyre több dzsesszt hallgattam, és az egyszerűbb, improvizált dallamokat megtanultam lejátszogatni a zongorán. Így kezdtem el dzsesszt tanulni – szinte teljesen autodidakta módon. 16 évesen vettem pár órát Földvari Gergelytől akitől hangulatzenét, szabadabb improvizációt tanultam. Gergő a Berklee-n végzett. Ő ösztönzött arra, hogy próbáljam meg a felvételit, mert úgy gondolta, az egyetem nekem való. 17 évesen az Erkel Ferenc Jazz Zeneművészeti Szakközépiskola dzsesszzongora szakán tanultam egy évig. Ez idő alatt kezdtem el magánzongora órákat venni Nagy Jánostól, a hazai dzsesszélet egyik legkiemelkedőbb jazz zongorista-zeneszerzőjétől. Gimnázium 10. osztályában magántanuló lettem, hogy eleget tudjak gyakorolni. Mivel rengeteg Diana Krallt és Rachelle Ferrellt hallgattam, elkezdett érdekelni, hogy vajon hol tanulták mindazt, amit a lemezeiken hallok. Így fedeztem fel, hogy mindketten a Berklee-re jártak. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy hol szeretnék tanulni.
Hogyan fogtál a terved megvalósításához?
Megtudtam, hogy Olaszországban lesz egy kéthetes nyári kurzus, amit a Berklee-s tanárok tartanak. Ez egyben egy dzsesszfesztivál is volt, ahol a mai dzsesszélet nagyjai Herbie Hancock, Chick Corea, vagy Diana Krall is felléptek. Nagy álmom volt, hogy kijussak, hiszen így részt vehetek a Berklee jazz kurzusán. Legnagyobb szerencsémre sikerült. A kurzus fantasztikus volt! Itt jöttem rá igazán, hogy ez az a közeg, ami a leginkább inspirál. Itt találkoztam Suzanna Sifterrel, aki a Berklee professzora. Miután hallott játszani, elmondta, hogy a Berklee tanárai minden évben útra kelnek és a világ nagyvárosaiban felvételi meghallgatásokat tartanak a jelentkezőknek, hogy ne nekik kelljen Amerikába repülni. Suzanna azt mondta, szerinte nagy esélyem lenne felvételt és ösztöndíjat nyerni a Berklee-re. Még abban a hónapban jelentkeztem, és elkezdtem készülni a felvételire.
A Berklee volt az egyetlen egyetem, ahova jelentkeztél?
Természetesen nem, nem akartam mindent egy lapra föltenni. Így a Kodolányi János Főiskola Dzsessz Tanszakára is beadtam a jelentkezésem, ahol Szabó Dániel tanít dzsesszzongorát. Sokan kérdezik, hogy miért nem otthon folytattam a tanulmányaim, illetve miért pont Amerikát céloztam meg. Azért volt nagy álmom Amerikában tanulni, mert az a dzsessz hazája. Úgy gondoltam, hogy ott tudom a leghatékonyabban megszerezni a tudást, ahonnan a műfaj ered.
Hogy zajlott a felvételid?
A Berklee-re évente nagyjából tízezren jelentkeznek, és csupán négyezren nyernek felvételt, ezért nagyon izgultam. A Berklee felvételim Írországban volt. A tanárok az asztalnál ülve, hihetetlenül lazán, barátságosan üdvözöltek. Sokkal szigorúbb légkörre számítottam, ehelyett csupa laza, közvetlen emberrel tálaltam szemben magam, akik kíváncsian várták, mit játszom majd nekik. Eljátszottam a két-három zongoradarabot, amivel készültem, azután pedig tesztelték a hallásom, a ritmikai érzékem és az improvizációs készségemet. A reakció szerencsére nagyon pozitív volt. Ennyi volt a felvételi zenei része. Ezt egy negyedórás interjú követte, ahol a zenei élményeimről és a céljaimról kérdeztek. Miért szeretnék a Berklee-re járni, hogyan képzelem el magam és a karrierem tíz év múlva. Az egész tulajdonképpen egy kellemes beszélgetés volt.
Nem árulunk el nagy titkot: sikerült a felvételid a Berklee-ra. Mit tanácsolsz azoknak, akik a jövőben ide szeretnének járni?
Csak és kizárólag olyan zenei anyaggal készülj, amit nagyon szeretsz, és amin keresztül megmutathatod az egyéniséged, a zenei tudásod. Tapasztalatból tudom, hogy nagyobb eséllyel vesznek fel és kapsz ösztöndíjat, ha viszel saját szerzeményt is. Az iskola elsősorban egyéniségeket keres. Játszhatsz popzenét, dzsesszt, rockot, heavy metalt, countryt, magyar népdalokat a saját átdolgozásodban – akármit. Lényeg, hogy eredeti, felkészült és magabiztos legyél.
Milyen költségekkel kell számolnia egy Berklee-s diáknak?
Mivel ez egy magániskola, elég borsos a tandíj, évi huszonnégyezer dollár. Szerencsére kaptam külső anyagi támogatást, és a család kapott elég hitelt ahhoz, hogy egy szemeszterre kijussak. A tankönyv összesen kb. 200-300 dollár egy szemeszterre. A pontos árak a honlapon megtalálhatóak, de utazási, szállás és étkezési költségekkel együtt számíts egy durván negyvenötezer dolláros kiadásra évente! Én azok közé tartozom, akiknek magas ösztöndíjuk van, minden évben megújuló. Ez persze kötelezettséggel jár, pl. játszanom kell egy bizonyos együttesben, és jó átlagom kell, hogy legyen. A felvételiden bíráljak el, hogy kapsz-e ösztöndíjat.
Milyennek láttad a várost, milyenek az emberek?
Iskolakezdés előtt két héttel repültünk ki, hogy legyen időnk szállást találni. Nem mennék bele a részletekbe, de nagyon nehéz volt megfelelő lakást találni. Ha anyukám nincs ott velem, valószínűleg még most is a reptéren laknék. A város szép, Budapest méretű, az emberek kedvesek, mosolygósak. Boston igazi egyetemváros, tele fiatalokkal, szórakozóhellyel, színes programokkal. A hangulata kicsit emlékeztet Londonra vagy Dublinra. Számos más amerikai nagyvárossal ellentétben kiváló a tömegközlekedése.
Ami az iskolát illeti, az első három percben megismerkedtem néhány diákkal, és ennyi volt: mar zenéltünk is! Nem hittem el, mennyire befogadóak, kedvesek és nyitottak az emberek. Azt hiszem, ez volt és a mai napig is ez a legmeglepőbb dolog számomra.
Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább!
A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra.