[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Önként, dalolva
Karácsony fűtött házban, ünnepi vacsorával, családdal és ajándékokkal. Sokunknak ez a természetes, ám rengetegen vannak, akik még sosem tapasztaltak ilyet. Ha van egy kis szabadidőnk, segíthetünk nekik. Az önkéntes munkával nem csak karácsonykor, de év közben is mosolyt csalhatunk az arcukra. Önkéntes munka? Kinek van erre energiája? Az unatkozó háziasszonyoknak való, akik nem tudják mással eltölteni az idejüket. Pedig az önkéntesség egyre szélesebb korosztályokat és társadalmi rétegeket érinthet. A gyerekek szocializációjában fontos szerepe van a közösségi aktivitás megtanulásának. Ezt az önkéntes munka során valós élményekkel tapasztalhatják meg. A fiatalok, pályakezdők estében az első munkahelyi tapasztalatok önkéntességgel is megszerezhetők. Ilyenkor a felelősséget mások viselik, a környezet pedig sokszor segítőbb, mint egy valódi munkahelyen. Ráadásul ezzel elkerülhető a munkanélküliség növekedésével együtt járó passzivitás, amibe sok frissdiplomás belekényszerül. ![]() Önkénteskedésben sem vagyunk listavezetők, de szerencsére Magyarországon az önkéntesen ledolgozott munkaórák száma az utóbbi tíz évben egyharmadával növekedett. Így mára már minden tizedik magyar részt vett valamilyen önkéntes munkában. Ha azonban belegondolunk, hogy az állandóan rohanó amerikaiak közül minden második heti mintegy öt órányi önkéntes munkát végez, még messze vagyunk az álomszinttől. Az európai Unión belül pedig még inkább, hiszen az osztrákok mintegy kétharmada, a hollandok, németek, svédek fele önkénteskedik. És külföldön még a munkakeresés is könnyebb segítő múlttal. Minden második kanadai önkéntes elsődleges motivációja az elhelyezkedési esélyek javítása. Főleg, hogy a felmérések szerint az önkéntesek hét százalékkal többet keresnek, mint azok, akik sosem végeztek ilyen munkát. Ráadásul bizonyos tevékenységek esetén az önkéntes tapasztalat kiválthatja szakmai végzettséget fizetett munkakör betöltéséhez. ![]() Karácsony előtt persze megnő a segítési kedv. Számos vidéki és fővárosi iskolában gyűjtenek ajándékokat a rászoruló gyerekeknek. Vannak olyan intézmények, akik maguk osztják szét a dobozokat, míg mások bekapcsolódnak a Mikulásgyár vagy a Baptista Szeretetszolgálat akcióiba. Az utóbbihoz, a cipősdoboz akcióhoz csatlakoztak a Karinthy-s diákok is, hogy tízezer gyermek karácsonyát tegyék boldogabbá. A felhívás egyszerű: „ Tudod már milyen és mennyi ajándékot szeretnél karácsonyra? És azt tudod, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem számítanak semmire? Pedig ők is szeretnének ajándékot kapni! Lepd meg őket és tedd szebbé a karácsonyukat! Nincs más dolgod, csak vegyél egy cipősdobozt és töltsd meg ajándékokkal!” A becsomagolt cipősdobozok december 8. és 12. között gyűltek az iskola karácsonyfája alatt, hogy karácsony este már egy rászoruló gyermek bontogathassa, aki lehet, hogy még sosem kapott ajándékot.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||