[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Az első nyelvi kurzus diszlexiásoknak
A hazai felsőoktatásban elsőként a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) indult idegen nyelvi kurzus diszlexiás és diszgráfiás hallgatók számára; az első félévben két csoportban összesen hat diákot oktattak. A nyelvtanulási zavarral küzdő hallgatók számára egy kezdő és egy középhaladó csoportban hirdettek angol kurzust az első félévben, februártól ezek a képzések folytatódnak, s indul egy német tanfolyam is. Az érintett hallgatók kedvezően fogadták az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központjával közösen elindított képzéseket, hiszen korábban számos kudarc érte őket a nyelvtanulás során. A diákok korábban számos nyelv elsajátításához fogtak hozzá, de hosszabb-rövidebb kísérletezés után feladták a tanulást. ![]() Az angol nyelv elsajátítása után jöhet a kínai
Az angol a diszlexiával és diszgráfiával küzdők számára nehéznek számít, de a hallgatóknak tanulmányaikhoz szükségük van e nyelv ismeretére, emiatt a kurzuson résztvevők rendkívül motiváltak. A nyelvi kurzusok indítását egy tréning előzte meg, ezen az intézet oktatói megismerkedhettek azokkal a speciális módszerekkel, amelyek a tanulási nehézségekkel küzdő diákoknál használható. A tréningre annál is inkább szükség volt, mivel egyelőre nincs a diszlexiás és diszgráfiások számára készült tankönyv.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||