[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Eljátsszuk a gondjainkat
A tanárok és a szülők közül sokan vélik úgy, az osztályfőnöki óra nem igazi része a tanításnak. A diákok szerint ezt az órát simán el lehet lógni, de ha be kell menni, az sem baj, mert úgysem osztályoznak. Pedig vannak, akik szerint az osztályfőnöki óra alkalmat teremthetne azokra az igazi beszélgetésekre. Egy kis segítséggel. A pedagógusok rendszeresen szerveznek olyan osztályfőnöki órákat, amelyek keretén belül múzeumba, színházba vagy akár drámafoglalkozásra megy az osztály. A legutóbbi olyan foglalkozást takar, ahol a gyerekek szerepjátékokon keresztül sajátítják el a társadalomba való beilleszkedéshez szükséges viselkedésmintákat, miközben saját magukat is egyre jobban megismerik. A tapasztalatok szerint a drámafoglalkozások fejlesztik a gyerekek fantáziáját, jótékony hatással vannak a kommunikációs készségre, a kreativitásra, és segítik a problémamegoldást. ![]() Színház másképp Ma már több olyan alapítvány működik az országban, amely az iskolák számára ingyenes programlehetőséget nyújt, s kérésre bármilyen témát feldolgoz. A foglalkozások ugyanúgy szólhatnak a családi ünnepek értékeléséről, mint a drogkérdésről, a szerelemről vagy éppen az elvált szülőkről. Az osztályfőnökök sokszor tapasztalják, hogy a drámapedagógiának köszönhetően azok a gyerekek is könnyen megnyílnak, akikhez a hagyományos „beszélgetős” nevelési módszerekkel szinte lehetetlen közel kerülni. ![]() A Pszichoszínház sok olyan témát jár körül, amelyek nem hiányozhatnak az osztályfőnöki órákról sem. Bácskai Júlia kiemelt előadásoknak tartja az agresszióval, a mássággal kapcsolatosakat: „Több olyan előadásunk van, ami arról szól, hogyan lehetne, kellene elfogadnunk egymást – bár nyilván másmilyenek vagyunk. És hogyha konkrétan azt kérik tőlem, hogy a cigánygyűlöletről vagy a homoszexuálisokkal szembeni előítéletről csináljak egy előadást, akkor kiterjesztem a témát, mert minden emberben van olyan dolog, amit másnak nehéz elfogadni. Ha a néző bele tud helyezkedni abba, hogy ő is lehet a kirekesztés tárgya, akár azért mert szőke, mert kövérebb, akár azért mert túl okos, mert műveltebb vagy kevésbé tehetséges, mint a többi.” ![]() Miközben a szülők az osztály közössége miatt általában nagyon fontosnak tartják az osztályfőnöki órákat, a tanárok egyre kevésbé ismerik és érzik át a feladatot, amely a gyakorlatban hárul az osztályfőnökökre. Sok tanár úgy gondolja, ha osztályfőnöknek jelentkezik, nem tesz mást, mint rengeteg plusz papírmunkát vállal. Márpedig ha maguk a tanárok csupán kötelező feladatnak tekintik az osztály vezetését, akkor a diákok sem gondolkodhatnak másként. Bár a legtöbb gyerek kedveli osztálytársait és tanárait, az osztályfőnöki órát amolyan lyukas órának tekinti, amiről el lehet lógni, ahol nem történhetnek komoly dolgok, mert úgysem osztályoznak.
Erika 2009-02-07 20:36:17 "Az iskolának az elsődleges feladata nem az, hogy a jövő elképzelt, ideális állampolgárait kineveljük, hanem meg kell tanítanunk a gyerekeknek mindazt, amit nem tudnak." Chris Woodhead gondolatai szellemében kellene dolgoznunk! Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||