[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Eladósodnak az egyetemek
Az oktatási miniszterhez fordulnak segítségért az egyetemek, mert az intézmények többsége nagyon nehéz helyzetbe került a PPP-konstrukcióban - a magán- és a közszféra együttműködésével - felvett, euróalapú hitelek óriásira duzzadt törlesztőrészletei miatt – tudta meg a Magyar Nemzet. A PPP programmal az intézmények rengeteg egyetemi épületet, kollégiumot hoztak létre, illetve újítottak fel magánbefektetők kölcsönéből, amit húsz éven keresztül kell visszafizetni. Már a forintválság előtt is úgy számoltak, hogy két évtized alatt a beruházási költség háromszorosát fizeti ki az egyetem a befektetőnek, az árfolyam romlása pedig még ennél is sokkal rosszabb helyzetet teremtett. ![]() A Dunaújvárosi Főiskola új rendezvénycsarnokának avatása
A legnagyobb bajban azok a kis vidéki főiskolák vannak, amelyekre Magyar Bálint minisztersége idején megaberuházást kényszerítettek, ám a méregdrága kölcsönből felhúzott épületek most üresen konganak, mert nincs bennük elég hallgató.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||