[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Virtuális világ, virtuális tanulás
Világszerte egyre népszerűbbek az internetes tanfolyamok és képzések. Amerikában és Németországban már virtuális egyetemek is működnek, Magyarországon pedig közel száz online oktatással foglalkozó honlap hirdeti szolgáltatásait a középiskolásoknak. Mit, hogyan, mennyiért tanulhatunk online? Amikor Tim Berners-Lee 1990-ben feltalálta a World Wide Webet, valószínűleg nem is sejtette, hogy néhány év múlva emberek milliói nemcsak informálódásra, vásárlásra, levelezésre, hanem tanulásra, sőt diplomaszerzésre is fogják használni a világhálót. Pedig ami a kilencvenes évek elején még csak utópiának tűnt, az mára megvalósult: ma már alig van olyan tantárgy vagy témakör, amelyből nem hirdetnek online tanfolyamokat – idegen nyelveket, matematikát, pályázatírást, fényképezést, munkavédelmet, de akár még számítógép-kezelést is tanulhatunk a számítógép segítségével. Ehhez mindössze internetre, webkamerára és egy mikrofonra van szükségünk. ![]() Online oktatás - ami a mikrofonon kifér Virtuális egyetem – virtuális diploma
Hasonló rendszerben működik a Doo.hu, a Diáktanítók Online Oktatás portál: igaz, a középiskolások itt egyenként, egy-egy 480 forintos sms elküldésével rendelhetik meg az adott témakört feldolgozó tanvideót magyar nyelvből, irodalomból és történelemből. „Ez még csak a kezdet, szeretnénk, ha egy idő után az összes tantárgyból lennének anyagaink, általános- és középiskolásoknak egyaránt, emellett a jövőben az idegen nyelvek oktatásába is bekapcsolódunk” - magyarázza Tóth Béla, a Doo.hu ügyvezetője. ![]() Internetes tanulás - bárhol, bármikor
Az [origo]-nak nyilatkozó diákok mégsem ezt, hanem a rugalmasságot és az árakat emelték ki az online tanulás előnyei közül. „Három éve próbálom letenni németből a nyelvvizsgát, de az egyetemi órák és a munka mellett egyszerűen nem tudok különórákra vagy nyelvtanfolyamra járni. Úgyhogy nekem kifejezetten előnyös, hogy az online tanárom alkalmazkodik az időbeosztásomhoz, a videókat és a netes teszteket pedig bármikor kitölthetem” - mondja Papp Rita, a Debreceni Egyetem jogász hallgatója.
Erika 2009-03-06 15:43:17 Engem a virtuális úszás érdekelne, mert arra nincs időm. Hol lehet jelentkezni? Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||