[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Veszélyben a tanárok karrierje
Sok pedagógus karrierje törik derékba a gyermeki és tanulói jogok mértéktelen kiterjesztése miatt – figyelmeztetnek a brit szakszervezetek. Az egyik szakszervezeti vezető szerint elsősorban azért, mert ha egy tanárt feljelentenek, akkor már eleve bűnösnek tekintik, egészen addig, amíg ártatlanságát be nem bizonyítja. Barry Sheerman, a brit parlament oktatási bizottságának vezetője is úgy véli: az igazságszolgáltatás méltánytalanul bánik a pedagógusokkal. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a szülők feljelenik a tanárokat. A legtöbb esetben a „testi erőszak” vádjával illetik őket. Ilyenkor a tanárt az eljárás idejére általában felfüggesztik állásából. A hatósági vizsgálat hosszú hónapokig eltarthat, és hiába derül ki a megrágalmazott pedagógus ártatlansága, súlyos lelki sérüléseket szenved el. És így vagy úgy, de a nevén esett foltot soha többé nem lesz képes lemosni.
![]()
Erika 2009-03-11 10:34:20 Mennyivel jobb nekünk! A magyar pedagógusok karrierje nem kerülhet veszélybe, mert ilyen nem is volt soha; egyéb mondandómat már "pedagógus" leírta. pedagógus 2009-03-10 13:50:09 Érdekes "ott kinn" valamit észrevettek, amit nálunk az atya Istennek nem akarnak észrevenni a jogokat osztogatók, akik a pedagógusokat fosztogatják a jogaiktól, idegeiktől! A karriertől nem, a pedagógus szakma régen nem KARRIER,a kutya nem ismeri el, hála kedves törvényalkotóinknak, no meg a bértáblázatnak! Hol elismert az a szakma, ahol diplomával ennyit lehet keresni, és ennyit kell eltűrni szó nélkül? Mert ha szót emel, vagy a gyerek megy neki, vagy a szülő! Uraim! Lehet gondolkodni! Innen kell példát venni, nem a szabadosságból! Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||