Szívizom-károsodás és szívinfarktus – ezek a betegségek a tanároknál jóval gyakrabban fordulnak elő, mint más szakmák képviselőinél. Egy új kutatás szerint csak azzal lehetne csökkenteni a pedagógusok egészségügyi károsodásait, ha a pályára kerülő fiatalok valóban tudnák, mire vállalkoznak.

Minden negyedik tanár túlterhelt, kiégett és üresnek érzi magát, mindez pedig nyomot hagy egészségükön is, mutatta ki Uwe Schaarschmidt pszichológus kutatása. Mindemellett ráadásul a pedagógusoknak csupán negyedéről mondható el, hogy szakmáját elhivatottan és egészséges becsvággyal végzi. A fennmaradó ötven százalék már feladta a harcot, és úton van a teljes kiégés felé. Schaarschmidt már korábban nyilvánosságra hozott 2004-es tanulmányában bemutatta azt a négy viselkedési mintát, ahogy a gyakorló pedagógusok alkalmazkodnak feladatukhoz.

Ahhoz azonban, hogy ezeken a helyzeten változtatni lehessen, a jövő tanárainak kicsit alaposabban tájékozódniuk kell arról, pontosan mit is jelent tanárnak lenni – hogyan néznek ki egy pedagógus mindennapjai. Sok tanárjelöltben a valóságtól igencsak távol álló kép él arról, mire is vállalkozik. Arról pedig nem árt felvilágosítani, hogy bár a munka biztonságosnak tűnik, egyre több időt emészt fel. A rövid munkanapok és a fizetett tanítási szünetekről az emberekben élő klisé már rég nem igaz.

A tájékoztatás szükségességét mutatta ki a Frankfurti Egyetemen végzett felmérés is, amely szerint a hallgatók harmada nem rendelkezik elegendő információval a szakmával kapcsolatban,  vagy egyenesen nem is érdeklik a részletek. Ez az a csoport – mutatta ki ugyanez a vizsgálat –, amelynek tagjai később a leghamarabb kiégnek, és akikről kiderül, személyes érdeklődésüket egyáltalán nem elégíti ki a tanári pálya.

A probléma gyakran a munkába álláskor jelentkezik. A diákok sokszor „csak úgy” eldöntik, hogy pedagógiát tanulnak – tanulmányaik után segédtanári pozícióba kerülnek, majd a gyakornoki idő teljesítése után rögvest meg is kapják első állásajánlatukat. A munkára pedig szinte senki nem mond nemet – döntésük teljesen független attól, milyen élmény volt számukra a segédtanárként eltöltött időszak. Uwe Schaarschmidt erre a problémára is megoldást kínál. A professzor teszteket fejlesztett ki, mely vizsgálja a tanárjelöltek önértékelését és elvileg előrejelzi, ha a jelölt nem a pályára való.

Csak a kommunikatív, pedagógia iránt érdeklődő, gyerekbarát fiatalok válhatnak pedagógussá. A példa, amely mindenki szeme előtt lebeg, Finnországé, ahol minden jelentkezőnek felvételi tesztet kell kitöltenie – és ahol a tanári pálya legalább olyan presztízzsel rendelkezik, mint az orvosi.

Németországban azonban nem csupán a tanárrá válás folyamatának megszigorítása az egyetlen terv a képzés megreformálására. Ott is tervezik a minőségi munka honorálását – hogy a szakma az elhivatott, karrierorientált fiatalok számára is csábító legyen. Anne Sliwka, a Heidelbergi Tanárképző Főiskola iskolakultúrával foglalkozó tanára pedig még egy lépéssel előrébb jár: azt szeretné, ha azokat is befogadná a rendszer, akik harmincas éveik közepén, negyvenes éveik elején döntenek úgy, tanításra adják a fejüket.