[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Rossz teljesítményért kisebb tanári fizetés
Ha a diákok nem tanulnak, az oktatók se kapjanak pénzt – ezt javasolja a Berlin város tanácsának egyik tagja, Thilo Sarrazin. A sokat látott politikus azt javasolja, annak érdekében, hogy a tanulók teljesítménye javuljon, vonják el a tanárok bevételének húsz százalékát. A javaslat szerint független megfigyelők minden év elején és év végén felmérnék a diákok tudását – így tudni lehetne, pontosan mennyit okosodtak az egy-egy tanárra bízott nebulók. Amennyiben pedig az év végi eredmény nem lenne kielégítő, azt a tanár fizetésének húsz százaléka bánná. A vad ötlettel előálló politikus úgy gondolja, ugyanez a szabályozás vonatkozhatna az óvodapedagógusokra is. ![]() Kevesebb fizetést kapnának a tanárok és óvónénik Sarrazinnak azonban más tanácsa is van: az oktatási miniszternek azt javasolja, a harcot ne is próbálja elszigetelten, csupán saját szervezetein belül megnyerni – amikor a rászorulók száma évről évre csak növekszik. Az okok persze egyszerűek: Berlinben egyre vékonyabb a középosztály, a gyermekszegénység egyre több kiskorút érint, és a társadalmi ranglétrán alacsonyabban elhelyezkedőknek több gyermeke születik.
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||