Közelednek a választások Indiában, a politikusi pályára vágyók pedig sorban állnak az iskolák előtt, hogy a jövő vezetőjévé varázsolják őket az egyedülálló iskolában.

A Netagiri (vezetéselméleti) iskolát 2001 áprilisában alapították, Ranchiban, a keleti Jharkhand tartomány fővárosában. Az első évfolyamra mindössze huszonhat diák iratkozott be. Ma az intézmény több, mint kétszáz regisztrált tanulóval rendelkezik, akik minden hét szombatján részt vegyenek heti egyszeri, délutáni órájukon. Indiában most nagy a készülődés – április 16. és május 13. között lesznek a választások.

Az örökség

Az órákat Raj Ranjan házának ovális előterében tartják. Az úriembernek mind édesapja, mind bátyja kongresszusi politikusok. Mr. Ranjan el is mondja: az iskolát testvére, Gyan Ranjan halála után alapította, hogy továbbadja a családi politikai örökséget. „Az emberek rengeteg, életüket befolyásoló kérdésről alig tudnak valamit, ezért is indítottam el a képzést” – mondta el Mr. Ranjan a BBC-nek. „Szeretném, ha a társadalom tisztában lenne országunk politikai helyzetével. A képzés segítségével a politikusi pályára vágyók jobban szolgálhatják majd országukat, közösségüket.”

Az iskolában, melynek „tanterme” szombat délutánonként két óra erejéig piros műanyag székekkel telik meg, a diákok olyan tárgyakat tanulnak, mint a politológia, szociálpszichológia, közgazdaságtan és szociológia. A három hónapos kurzusra ötven rúpiáért (körülbelül egy dollár) lehet beiratkozni. Jelentkezési korhatár nincs, de „nyilvánvaló, hogy a diákoknak legalább tizennyolc éveseknek kell lenniük, ekkor válik egy indiai választóképes állampolgárrá” – mondja Mr. Ranjan. Most a huszonegy éves Lilendra Munda a legfiatalabb tanuló, míg a hetvenedik életévét taposó Sukhdeo Lohra a legidősebb.

Tanulni, tanulni, tanulni

Az elmúlt két évben Mr. Munda negyven kilométert pedálozott nyikorgó kerékpárján, hogy eljusson a Netagiri iskolába. Bízik benne, hogy egy napon a Ranchi melletti Bumu tartományt képviselheti majd. „Sokkal többet tanultam ezen a képzésen, mint bármelyik korábbi iskolámban. Tanultam közösségi fejlesztési módszereket, többet tudok a kormány jóléti politikájáról és arról is, hogyan tegyek embereket politikailag tudatosabbá” – mondta el Mr. Munda.

A legidősebb diák, Sukhdeo Lohra már régóta aktív politikus, még képviselőjelöltnek is indult tartományában – igaz, sikertelenül. Nemrég azonban politikai pártot alapított, a Manav Vikas Pártot (Emberi Fejlesztés Párt) és legközelebb ismét indulni akar a lohardagai körzetben.

„A politikai témájú előadásokon kívül, az életről is tanulunk itt, az iskolában” – véli Mr. Lohra. Egy másik diák, a hatvanesztendős Murtaza Ansari azóta jár az iskolába, mióta azt megalapították. Törzsvendégként alig volt óra, amiről hiányzott volna az elmúlt nyolc évben. „Egy muszlim iskolában tanultam, de itt végre rátaláltam életem valódi feladatára. Most a szegényekért harcolok egy alapítványon keresztül, amit egy pár éve hoztam létre” – teszi hozzá.

Zöldfülűek és dörzsöltek

Murtaza Ansari is azt tervezi, hogy képviselőjelöltként indulni fog a a választásokon – ám a zöldfülűeken kívül az iskola padjaiban bizony sokat látott, tapasztalt államemberek is meg-megfordulnak – például a nagy parlamenti pártok egyikének két idősebb képviselője: PN Singh és Ajay RAi.

Mr. Rai az első olyan hallgatója volt az iskolának, aki valóban komoly sikereket ért el: először egy helyi dolgozói szervezet vezetője lett, majd tartományi parlamentjének képviselője. „A kormány, a piac és a társadalom folyamatosan kölcsönös kapcsolatban állnak egymással, és ezt itt tanultam meg” – emlékezik vissza a tapasztalt férfi.

Az iskola tanulói között körülbelül húsz nő is van, akiknek ugyancsak politikai ambícióik vannak. Meenu Ranjan, általános iskolai tanárnő és a dokumentumfilmes Rashmi Sharan is azt mondják, azért járnak ide, mert az intézményben tanultak segítenek abban, hogy kommunikálni tudjanak az utca emberével. Hölgytársaik inkább azért választották az intézményt, hogy a politikáról és a politikai közgazdaságtanról tanuljanak. „Azért dolgozok, hogy társadalmunk vezetői tájékozottak legyenek, és jobban szolgálják közösségeiket. Csak ha ezt elérem, csak akkor dőlhetek hátra nyugodtan a székemben.”