[origo] címlaphírcentrum197.hu[freemail]videaiWiW

RSS

Hírlevél


Belépés

[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]

Hirdetés


Hirdetés

Hirdetés

Országos Felsőoktatási Információs Központ

Hirdetés

Apertus Távoktatás- fejlesztési Módszertani Központ

Hirdetés

Zrínyi Miklós Gimnázium

Több fizikus, kevesebb bölcsész kellene

[origo] oktatás

Szabó Fruzsina
2009.04.08 13:03:47

Címkék: természettudomány, érettségi, egyetem


Egyre népszerűtlenebbek a természettudományos képzések – évről évre kevesebben választják a fizika, kémia vagy biológia szakot. A szakemberek szerint az ok: túl alacsony az óraszám, sok az elmélet, kevés a kísérlet. Pedig természettudományos diplomával még a gazdasági válság idején sem lehetetlen elhelyezkedni.

Hirdetés

Nem lesz nehéz dolga annak a diáknak, aki idén jelentkezett egyetemi vagy főiskolai természettudományos képzésre – a 4200 szabad helyre mindössze 3240-en adták be jelentkezésüket, így már előre sejthető, hogy még a tavalyinál is alacsonyabb pontszámmal és rosszabb tanulmányi eredménnyel, a négyszáznyolcvan pontból kétszáz-háromszázzal is be lehet majd kerülni a kémiai, fizikai és biológiai alapszakokra.

AFP
Egyre kevesebb a jelentkező a természettudományos képzésekre

Egyre népszerűtlenebbek a természettudományos képzések – ezzel mind az oktatási minisztérium, mind a szakemberek tisztában vannak, így az idei, minden eddiginél rosszabb adatok jóformán senkit nem leptek meg. A természettudományos oktatás mélyrepülése ugyanis évek óta tart: míg 2001 és 2006 között átlagosan hat-nyolcezer végzős középiskolás döntött úgy, hogy ilyen irányban folytatja tanulmányait, addig 2008-ra ez a szám ötezerre, idén pedig alig több mint háromezerre csökkent. Miközben például a bölcsészettudományi karokra évente húszezernél is többen szeretnének bejutni, de többszörös a túljelentkezés a társadalomtudományi, a jogi és a pénzügyi karokra is.

Fizika, kémia, biológia – melyik a vesztes?

Ugyan a biológia és kémia szakra jelentkezők száma is folyamatosan csökken, a népszerűtlenség igazi vesztese a fizika – az Országos Felsőoktatási Információs Központ legfrissebb adatai szerint míg biológiára több mint ezren szeretnének bejutni, addig például a Debreceni Egyetem fizika alapszakjára alig több mint ötvenen adták be jelentkezésüket, de az ország más felsőoktatási intézményeiben sem sokkal jobb a helyzet. Így évről évre lejjebb tolódnak a bekerüléshez szükséges pontszámok: tíz éve az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika szakára csak kitűnő tanulmányi eredménnyel lehetett bejutni, tavaly azonban ugyanide már kétszázhatvan ponttal, vagyis egy erős közepes átlaggal is felvették a diákokat.

„Egyértelműen látszik, hogy már nem a legjobb és legtehetségesebb hallgatók járnak a természettudományi karokra, hiszen nem kell kiemelkedő teljesítmény ahhoz, hogy felvegyék őket” - mondja Hebling János, a Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének vezetője. Az egyre romló hallgatói teljesítményt más egyetemek is érzik, az ELTE-n például felzárkóztató kurzusokat indítottak az elsőéveseknek, amelyeken átismétlik a középiskolai tananyagot, a felvett hallgatók közül sokan ugyanis már az első félévi, bevezető jellegű tanulmányi feladatokat sem tudják megoldani.

Kevés kísérlet, sok elmélet, gyenge népszerűség

Az [origo] által megkérdezett szakemberek szerint elsősorban az alap- és a középfokú oktatásban kell keresni a természettudományos képzések népszerűtlenségének okait. „Számos kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a középiskolás diákok a fizikát kedvelik a legkevésbé, de a kémia sem tartozik a kedvenceik közé” - mondja Nahalka István, az ELTE Oktatáselméleti tanszékének egyetemi docense. „Az biztos, hogy a természettudományos tantárgyak nehézsége, az ezekhez szükséges másfajta, precíz gondolkodásmód sokakat elriaszt. De az is egyértelmű, hogy míg más országokban a természettudományos nevelés társadalomorientált lett, vagyis az órákon olyan központi és érdekes témákról esik szó, mint például a környezetvédelem vagy a génkutatás etikai problémái, addig a magyar oktatás szigorúan az elmélet oktatásánál maradt, ez pedig nem motiválja a diákokat” - magyarázza.

Túl sok az elmélet, és túl kevés a gyakorlat – ebben a legtöbb oktatáskutató és pedagógus egyetért. Az elmúlt években ugyanis radikálisan lecsökkentették a természettudományos tantárgyak óraszáma, a tananyag mennyisége azonban változatlan maradt. Ami a jó érettségi eredményekért folytatott hajszában először kimaradt, azok a kísérletek. „A tanárok beszámolói szerint sokszor a legegyszerűbb kísérletekre sincs idő, ám sok iskolában nem ez a legfőbb gond, hanem a pénzhiány. Hiszen egy kémiai vagy fizikai szertár berendezése több százezer forintba kerül, erre pedig a legtöbb intézménynek jelenleg nincs pénze. Pedig egy-egy látványos, érdekes kísérlettel nagyon sok diák érdeklődését fel lehet kelteni a természettudományok iránt” - mondja a fizikus Hebling János.

Megoldási javaslatok – az érettségiben nincs egyetértés

Az egyre romló felsőoktatási statisztikák láttán nemcsak az egyetemek, hanem a gazdasági élet szereplői is riadót fújtak – többek között magasabb óraszámot, gyakorlatiasabb oktatást, a középfokú oktatásban humán- és reáltagozatos osztályok szervezését, illetve kötelezően választható természettudományos érettségit követelnek. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium válaszul hét pontban foglalta össze javaslatait, amelyek között a tankönyvek és a digitális tananyag fejlesztése, a kísérletek anyagi támogatása, integrált szemléletű tantervek kidolgozása, illetve az alap- és mesterképzésben a természettudományos terület államilag támogatott keretszámának bővítése szerepel.

Nem sorolják azonban a legsürgetőbb feladatok közé a kötelező természettudományos érettségit – pedig az [origo] által megkérdezett összes szakember egyetért abban, hogy a helyzeten valamennyit biztosan segítene az, ha a végzős középiskolásoknak kötelező lenne érettségi vizsgát tenniük valamelyik természettudományos tantárgyból. Ugyan korábban Hiller István oktatási miniszter azt mondta, 2012-re vagy 2013-ra meg is valósulhat az elképzelés, pár nappal ezelőtt Bakonyi László, az Oktatási Hivatal vezetője már úgy nyilatkozott, indokolatlannak tartják az érettségi rendszerének megváltoztatását, ugyanis a tavaly kiadott érettségi bizonyítványok több mint felében szerepelt természettudományos tantárgy.

AFP
Természettudományos oktatás - egyre sötétebb a helyzet

Kérdés, hogy a minisztériumfelsőoktatást érintő tervezett változtatások, például a keretszám növelése mennyiben lehet gyógyír – 2008-ban ugyanis már megnövelték a természettudományos területre felvehető hallgatók számát százzal, azonban pozitív változás nem történt.

Állás van, munkavállaló nincs

„Gyorsan kellene lépni, mert a recesszió után jelentősen növekedni fog a természettudományi és műszaki területen dolgozó szakemberek iránti kereslet” - véli Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, a Szegedi Tudományegyetem tanára. „Természettudományi diplomával eddig is jóval könnyebben lehetett elhelyezkedni, mint például bölcsészként vagy jogászként. Nagyon sok vállalat- és cégvezető jelezte, hogy nem találnak ilyen végzettségű munkaerőt” - teszi hozzá. Magyarországon az OECD adatai szerint ugyanis százezer emberből mindössze hétszázan rendelkeznek természettudományos végzettséggel, míg más tagországokban háromszoros-négyszeres ez az érték.

De nemcsak a vállalatok, hanem az iskolák is rosszul járhatnak, ha tovább folytatódik ez a tendencia. Az idén először meghirdetett tanári mesterszakokra ugyanis nagyon kevesen jelentkeztek, az egész országban mindössze negyvenen akarnak kémiatanárok lenni, és alig több mint hetvenen képzelik el a jövőjüket a fizikaoktatásban. „A tanári pálya alacsony presztízse és a tantárgyak népszerűtlensége ebben az esetben erősíti egymást” - magyarázza Nahalka István, hozzátéve: „A kutatások azt mutatták ki, hogy a természettudományos tantárgyakat tanító pedagógusok többsége negyven évesnél idősebb. Ha ezek a tanárok nyugdíjba mennek, jelentős tanárhiány elé néz az ország”. 



Kapcsolódó cikkek

Belépés / Regisztráció
Email:

Jelszó:
 

[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]

Hozzászólások

33 hozzászólás

BalintMCMLXXXVIII 2009-04-15 22:35:32

Igen, sajnos én is ugyanezt tapasztaltam; sok tehetséges (ha úgy tetszik: jobbra érdemes (!)) tanulótársam választott magának hangzatos lufiszakokat, amit őszintén sajnáltam és sajnálok most is. Ami pedig a gyengék tömeges bekerülését illeti: mint mondtam, előbb-utóbb kiszűrődnek az oda -valamilyen okból- nem valók. Reméljük ez így is marad; ha ugyanis nem így lenne, az már tényleg a komoly végzettségek értékének a megsemmisülését jelentené. Bezzeg 40...50 évvel ezelőtt, amikor egy ilyen helyre bekerülni nehéz és irigylésre méltó dolog volt... Most meg valóban, szegény egyetemek úgy könyörögnek a jelentkezőkért. Valóban nehéz megérteni azokat, akik (gondolkodás nélkül) fogadják el a Világot. A biológiával kapcsolatban annyit megjegyeznék azonban, hogy túlságosan leíró jellegűnek tartom, így az előbbi világnézetbe (ti. a "közömbösen elfogadó"-ba) illik inkább. A matematikai képességek hiányához pedig csak annyit, hogy minden behozható (méghozzá kellő érdeklődéssel igen látványosan). Feltéve hogy hiányosság alatt nem a képességek hiányát értjük.


BalintMCMLXXXVIII 2009-04-15 22:31:42

Igen, sajnos én is ugyanezt tapasztaltam; sok tehetséges (ha úgy tetszik: jobbra érdemes (!)) tanulótársam választott magának hangzatos lufiszakokat, amit őszintén sajnáltam és sajnálok most is. Ami pedig a gyengék tömeges bekerülését illeti: mint mondtam, előbb-utóbb kiszűrődnek az oda -valamilyen okból- nem valók. Reméljük ez így is marad; ha ugyanis nem így lenne, az már tényleg a komoly végzettségek értékének a megsemmisülését jelentené. Bezzeg 40...50 évvel ezelőtt, amikor egy ilyen helyre bekerülni >nehézképességek< hiányát értjük.


kriszti.md 2009-04-14 22:41:59

oh, és azt még hozzátenném: kizárólag a matematikai hiányosságaim tartottak vissza abban, hogy fizikusnak menjek. életem a természettudomány és nem tudom elképzelni, mások hogyan bírják ki anélkül, hogy ÉRTENÉK és LÁTNÁK, mi veszi őket körül, a hatalmas méretű, kozmikus dolgoktól a kvarkokig, vagy a bioszférától a sejtalkotókig. beleőrülnék, ha elvennék tőlem a természettudományok tanulásának a lehetőségét és elküldenének az előbbi hozzászólásomban említett szakok valamelyikére, esetleg bármilyen bölcsésznek vagy jogásznak.


kriszti.md 2009-04-14 22:35:27

tarthatatlan az az értékrend, amelyet a 'mai fiatalok' általában képviselnek. mondom ezt én, egy 19 éves ember. a mostani középiskolások és fiatalok hozzáállása elfogadhatatlan, nem fedezik fel az igazi értékeket, mindegyik csak a pénzt hajszolja. legtehetségesebb gimnáziumi osztálytársaim nagy többsége közgazdaságtant, marketinget, médiát, pénzügyet, vagy valami hasonlóan értéktelen, túlragozott dolgot ment tanulni egyetemre. véleményem szerint a gazdaságtudományi és bölcsészettudományi karokra felvehető létszámokat DRASZTIKUSAN csökkenteni kellene! ezek a 'szakemberek' nem viszik előrébb a világot. azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet az embereket agymosni, és megmondani nekik, hogy nem arra van szükségük, amit ők gondolnak, hanem arra, amit a konszernek érdekei kívánnak (lásd marketing és reklámok). volt 'szerencsém' közgazdaságtant és marketinget tanulni; egy év alatt sikeresen ilyen szinten megundorodtam a dologtól. jelenleg biológushallgató vagyok, és így látom az egyetemi üzenőfalakon folyamatosan gyűlő álláshirdetéseket biológusok számára. ugyanakkor a diákok színvonalának és tudásának hatalmas csökkenését tapasztalom: tavaly 168 ponttal lehetett bekerüli a szakra, ami szerintem felháborító. nem értem, hogyan lehet ennyire tehetetlen az oktatási minisztérium, és hogyan 'nyomathatja' még mindig a felesleges szemétre való szakokat, mint például a már előbb említett marketing és média. ők kreálták ezt a helyzetet, és ha nem lépnek sürgősen, az országot elöntik a semmihez nem értő, a saját tehetségüket elfecsérlő fiatalok, akiknek nem lesz más munkalehetőségük, csak a fizikai munka. arra nem lesznek hajlandóak, így elhagyják az országot, még kevesebb lesz a keresőképes korúak száma, még rosszabb helyzetben leszünk...stb


Kapitány András 2009-04-14 21:44:20

Hát igen, ha a pénz érdekelne, akkor nem tanárnak jöttem volna, hanem valami másnak. De úgy voltam vele, mint a "szülö" nevű kedves hozzászóló fia: ha ebben tudok jó lenni, akkor nem fogok elmenni tanár helyett mondjuk közgazdásznak. Lehet, hogy nem lesz több tízmilliós autóm (sőt, ez biztos), meg aranyórám, de nagy "szent őrületemben" még mindig hiszem, hogy az ember nem ettől lesz boldog. Csak az a baj, hogy akik most tanítanak természettudományos tárgyakat középiskolában, azok nagy részéhez külön tanár kell, hogy a diákok meg is értsék, miről van szó. És igenis, kell a látványosság, kell az érdekesség, mert különben lehetetlen tanulásra motiválni a mai diákokat. Ha csak beszélünk nekik, tényleg buták maradnak. Ahogy régi tanárom mondta, egy anyagnak nem csak neve van, hanem "színe, szaga, íze, bűze" is. És még mindig van, csak a kollégák elfelejtik megmutatni...


BalintMCMLXXXVIII 2009-04-14 13:04:18

Ne felejtsük el, hogy a műszaki, de főleg a természettudományos érdeklődés valami olyan belülről fakadó, genetikailag determinált késztetés, ami ösztönszerű mivoltából következően az embert nem a remélt anyagi sikerek, pénzkeresés miatt tereli ilyen pályára; aki ilyen pályát választ, az a társadalomban jelenleg általánosan uralkodó és terjedő, azt megfertőző felfogással mit sem törődik. (Olyan értelemben, hogy ő maga semmiképp nem veszi át azokat.) Harmadéve vagyok (praktikus okokból) mérnök- és nem fizikushallgató; jóllehet némely dologban (hallgatói színvonalromlás, stb.) igazatok van, én azonban ezt korántsem látom olyan aggasztónak; a különböző sziták egyelőre még működnek, mégha nem is kellően sűrű szövésűek.


XtraP 2009-04-13 15:45:07

Azokkal értek egyet (leginkább), akik a várt majdani jövedelem oldaláról közelítik meg a kérdést. Ma azt lehet látni, hogy a pénz elosztása körül sokkal nagyobb fizetésekért lehet bábáskodni, mint az értékteremtő tevékenységek frontján. Bolond az, aki azért tanul, hogy tizedannyit keressen, mint akinek nem hogy esze, de alkotó fantáziája sincs, viszont van egy menedzseri/pénzügyes diplomája. De ez nem kizárólag magyar probléma ... néhány évtized és hárommilliárd manager áll szembe négymilliárd éhezővel - és SENKI nem fog új értéket teremteni. (Ma még legalább az éhezők megteszik.)


szülő 2009-04-13 13:56:37

Nagy sajnálattal olvastam a természettudományi szakokról szóló hozzászólásokat, illetve véleményeket. Sajnos , hogy idejutottunk, hogy pl: a fizikának nincs jövője, és nem egy kellendő szakma. Az én fiam elméleti fizikus azon belül részecskefizika. Amikor 1992-ben jelentkezett erre a szakra, el sem tudtam képzelni mint szülő, hogy mi is akar lenni ő valójában. Erre a szakmára szó szerint " születni " kell, ezt nem lehet csak ugy az utolsó percben eldönteni csak azért mert netalán most kevés pontszámmal is belehet jutni az egyetem erre a szakára. Amikor kértem a gyermekemet / mivel nem voltam tisztában a fizikus valódi értelmezésével /hogy menjen orvosnak, jogásznak, közgazdásznak, ő megmagyarázta, hogy miért nem. Megmagyarázta, hogy inkább lesz egy jó fizikus, mint egy gyenge orvos, jogász, közgazdász stb. mivel őt ez érdekli, erre tette fel az életét.Már gyermekként a kisérletezés , a fizika valódi törvénye érdekelte, mi miért van, mi miből keletkezik. Hozzá kell tennem, hogy kitünővel végzett középiskolásként, és az akkori időben olyan pontszámot ért el, hogy csak elbeszélgetésre kelett bemennie, minden egyetem kapuja nyiva állt előtte, de ő mégis a Kossuth Lajos Tudomány Egyetem elméleti fizika szakát választotta. Nos a helyes választásáról rövid időn belül meggyőzött, hiszen kiválló diplomával végzett. Igazuk van a hozzászólóknak, hiszen ezzel a szakmával hazánkban nem könnyü és nincs is hol elhelyezkedni,/ sőt meg sem becsülik ezeket az embereket / ezért Ő is elhagyta hazánkat, mint minden jobb képességü ember. Külföldön megbecsülik, eredményes a munkájában, kutatásaiban. Rövid ideig dolgozott Magyarországon, de erkölcsileg olan mély nyomot hagyott benne, hogy nem kivánkozik többet az itthoni munkavállalással. Tehát nem csak arról van szó, hogy kevés a pl: fizikus, hanem a megbeccsülés is hiányzik. Azt hiszem az oktatásért, illetve a további alkalmazásukért felelős személyeknek nagyon el kellene gondolkodniuk ezeken a dolgokon és talán ha valóban szakemberek ülnének azokon a helyeken akkor előrébb lennénk ez ügyben. Nekem szülőnek kimondottan fáj, hogy a gyermekemet ritkán láthatom, kimondottan fáj, hogy el kellett mennie az országból ahhoz, hogy amiért tanult a számitását megtalálhassa, de öröm viszont az, hogy megtalálta !!!


Cenzur 2009-04-10 10:45:08

Én is nagyon félek attól, hogy mi lesz itt még az oktatásban. A mai gyermekek már nagyon alacsony tudásszintel rendelkeznek (tisztelet a kivételnek), SAJNOS!! Ezért nagyrész a mai megengedő oktatás mód a felelős amit ráerőltetnek az oktatási rendszerünkre, na meg a persze a szülők akik nem foglalkoznak a gyermekeikkel csak leültetik a TV elé mert úgy nyugton marad!! Nagyon kevés már az olyan család ahol rendszeresen és hosszan beszélgetnek a gyermekekkel ÉRTELMES dolgokról!! Még nagyobb baj ennél is hogy nincs igazi tehetség gondozás Hazánkban mint régen a Horthy-korszakban volt pedig jó példa van elöttünk, hogy lehetne igazából tehetségeket nevelni!!


Nemeth Tamas 2009-04-09 19:02:37

Kedves Gellert Gabor! En azt irtam, hogy a vonzo kiserletek es a jatekos tanulas..stb. nem fogja megoldani a problemat. Hogy ezzel majd minden megoldodk, az a buta liberalis szoveg. A problem nem ott van, hanem sokkal melyebben. A kiserletezes, aktiv tanulas nyilvanvaloan hasznos, motivalo, sot kincset er, de onmagaban keves! Dezsohoz csatlakoznek, aki nagyon helyesen irja: ha ez igy megy tovabb nem lesz jo mernok, fizikus, vegyesz..stb., mert akiknek ilyen papirjuk lesz, azok sem tudnak majd eleget akar egy villanykapcsolo papiron valo megtervezesehez. Kedves muszaki kollegak! Tegye a szivere mindenki a kezet! Ki tudna most helyben felirni es megoldani egy egyszeru problemara akar csak egy linearis elso foku differencial-egyenletet? Ez szaz evvel ezelott mindennapos rutin volt... Persze, minek nekem esz, vagy szamitogepem..-:)!! Majd az megoldja! Csak eppen ez az elhulyuleshez vezeto legbiztosabb ut. A felhigulas nencsak a termeszettudomanyokra igaz, hanem mindenre. Tessek elmenni orvoshoz, birosagra, bankba... Egyre kevesebb a GONDOLKODO EMBER! Pedig ez korabban szinonimaja volt annak, hogy "diplomas". Ma a diploma tomegcikk es sokszor csak puszta papir. Tanitottam jopar evet tobb orszagban egyetemen es gimiben, sok kollegam, baratom meg mindig ott van es pontosan tudjak mirol beszelek. A finanszirozasi rendszer miatt a z egyetemek jol hangzo, semmire sem jo szakokkal versengenek a diakokert, akik sokszor csak szakmunkaskepzobe lennenek valok. Aztan vegeznek es buszken mondjak: "vegyeszmernok vagyok", de nem tudjak mi az ozmozis, mikozben probalnak eladni egy viztisztitot, nem tudjak mi az elektromos aram (evekig vizsgaztattam oket...), a foldeles, es meg sorolhatnam. Mar csak hab a tortan, hogy az oktatasi rendszer valtozasairol is nagyreszt politikusok dontenek politikai szempontok alapjan, mert tisztessges szakember mar nem blamalja magat a politika kozeleben. Igy halt ki a "szakpolitikus" nevu allatfaj. Van meg nehany szerencsetlen hajogkovacs "pedagogiai szakember", aki 15 eve iroasztal mogul probalja magyarazni a tanaroknak, hogyan is kellene tanitani, meg sok megalkuvo cinkos, aki sejtene, hogy mi kell, de eladja magat egy tal lencseert es buzgon bologat a baromsagokra. Hat igy allunk es ez csak az oktatas, a jovo!


aludtej 2009-04-09 15:40:32

Ez a hozzaszolas ZSKF blogon van: Csatlakozom az előttem szólóhoz, komolyabb munkahelyen angolul folyik az interjú. Olyan munkához, ahol nem kell nyelvtudás, oda meg nem kell diploma, főleg nem szabad bölcsész meg kommunikáció, MUHA Hogy lehetnek ennyire eltevedve az emberek? Egy komoly munkahely azt fogja kerdezni hogy mit tudsz. Az egyik legjobb alkalmazottunk kinai(nem o az eggyetlen) es egy szavat nem ertem amikor "angolul" beszel. Volt olyan ido amikor Microsoft felvett dolgozot csak azert mert magyar volt es tudtak hogy az minoseget/kepesseget jelent. Hol vagyunk mar attol az idoktol! Egy foiskolat vegzett azt gondolja hogy TUD angolul! Nem kellene egy picit leszallni a foldre?


Boda Dezső 2009-04-09 14:52:04

Tisztelt Hölgyek/Urak! Van még itt egy apró probléma. 20-30 év múlva nem lesznek mérnökök, akik nemhogy megtervezni, de működtetni se tudnak majd egy atomerőművet mondjuk. Vagy egy személyfelvonót. Az épületeket, utakat már ma is szoftverekkel tervezik, meg is látszik rajtuk. Felmértétek ennek a következményét? Javaslom, mindenki olvassa el Asimov Alapítvány c. könyvét. Az öreg történelmi példákon okulva már akkor rájött, hogy a szellemi tunyulás techonológiai hanyatlással jár együtt. Igaz ez a mai civilizációnkra is, már miért is ne lenne. Ne legyen igazam, de sajnos a mai nyugatinak nevezett technológiai civilizáció napjai meg vannak számlálva. A barbár hordák már a küszöbön állnak. Már most azon kéne gondolkodnunk, hogy mentjük át a tudást ükunokáink számára. Üdv Dezső


Gellért Gábor 2009-04-09 12:35:36

Kedves Németh Tamás! Sok mindenben egyetértek Önnel, sok mindenben nem. Szerintem sem kell a gyerekeket a széltől is óvni, és nem árt, ha megtanulnak teljesíteni. De azért a jó kísérletek többet jelenthetnek, mint egy liberális trükk, és az ésszel végzett integrálásban is hiszek. Nem az integrálással van a gond, hanem azzal, ahogy kivitelezik. A munka becsületét azonban tényleg vissza kell szerezni. Ha a gyerekek elhiszik, hogy tisztességes munka nélkül is lehet teljes, boldog életet élni, nem lennék pár év múlva a helyünkben.


Kovacs Zoli 2009-04-09 12:26:38

Teljesen igaza van azoknak, akik azt mondjak, hogy mar a kozepfoku oktatas szintjen kellene egy eros szuro rendszert alkalmazni, hiszen a mostani gyermekhiany arra keszteti a fennmaradasert kuzdo kozepiskolakat, hogy szinte mindenkit felvegyenek. Ugyan nem szivlelem annyira Bokros Lajost, de abban teljesen igaza van (!), hogy tul sok a gimnazium es egyetem, keves a szakkozepiskola, illetve szakmunkas kepzo. Ma mar az is egyetemre megy, aki a regebbi rendszerben szakmunkasnak tanult volna. Az iskolaigazgatok eros nyomas ala helyezik a tanarokat, hogy szinte mindenkit engedjenek at. Ez nem mehet igy tovabb!! Masfelol azt is szomoruan latom, hogy egy ilyen forumon sokan lehetoseget latnak arra, hogy most aztan jol "belerugjanak" a bolcseszekbe, szinte mindenert oket okolva. Azt viszont el kell ismernem, annak ellenere, hogy en is bolcsesz voltam, hogy valoban sok van belolunk. Amikor meg en jartam egyetemre, igen magas pontszam kellett a bejutashoz es elszornyulkodve latom, hogy a munkaero piacon olyan kollegakkal kell versengenem, akik fele annyi ponttal jutottak be es megis vegeztek valahogyan. Mivel a felsooktatasban is tanitottam, tudom, hogy az egyetemek, illetve tanszekek, mindenfele furfang kiagyalasan dolgoznak, hogy fennmaradhassanak. Ennek kovetkezmenye a sok jol hangzo, de nem sok tartalommal biro kepzes, melyekre tomegevel jelentkeznek a leendo munkanelkuliek. Sokan azt hiszik, ha kirakjak az EU zaszlot egy iskolara/egyetemre, az mar szinte biztos garancia a sikerre, es ezt majdnem mindenki beveszi. Mivel kulfoldi egyetemeken is megfordultam, tudom, hogy a hagyomanyos magyar felsooktatas szinvonala messze veri a hangzatosabb kulfoldi egyetemek szinvonalat, de nalunk mindent tulbonyolitanak. Tudom es lattam sajat szememmel, hogy a kulfoldi egyetemek alsobb eves diakjai, jo, ha megutik a jobb magyar kozepiskolak vegzos diakjainak szintjet. Magyarorszagon, ugyan elzartan, de egy jol mukodo poroszos oktatasi rendszer volt, melynek tonkretetelen sokan munkalkodnak. Kedves Papp Aniko, hidd el, hogy sok bolcsesz tudja, hogy mi az a CERN es nagy erdeklodessel olvassa az ott folyo tudomanyos munkarol szolo cikkeket. En is azt vallom, hogy nagyon fontos a fizika, hiszen ennek az en csaladomban is komoly hagyomanyai vannak, es minden forumon kiallok a real targyak fontossaga mellett, de azert megprobalom egeszeben szemlelni a dolgokat.


Nemeth Tamas 2009-04-09 12:05:34

Ja, es ne higyjuk, hogy a vonzo kiserletek, a jatekos tanulas, a matematikai kepletek kerulese a fizikaban...stb. majd megoldja a problemat. SOHA. Ez egy buta "liberalis" szoveg. Aki olyan iskolaba jart, ahol nem koveteltek meg a rendszeres es rendes munkat, ahol nem tapasztalhatta meg a hatarait, ahol mindig megkapta a kettest vagy harmast, nehogy a szulei a tanar hata mogott az igazgatonal vagy mashol tiltakozzanak, az soha nem lesz jo mernok, fizikus, matematis, vagyesz, de ugyved es pszichologus sem. Nem szabad a gyerekeket megovni a szeltol is, agyon liberalizani mindent, elhinni az integralt oktatas mesejet, ami csak az alacsony szintu nivellalast es ezzel a tudatlan tomegek kepzeset segiti. Teher alatt no a palma! Persze mindenkinek szemelyre szabottan, ezert kellene sok es jo tanar, ezert sikeres Finnorszag, mert ott nem 35-40 gyerek van egy osztalyban, akikre meg csunyan nezni sem szabad a tanarnak, mert igazi liberalis oktatas van, ahol meg osztalyozni sem lehet egy darabig, meg a tanarokat verik, szidjak, csufoljak a diakok es szuleik... Az eredmeny egy megbetegebb tarsadalom es a muszaki-termeszettudomanyos szakemberek katasztrofalis hianya lesz par even belul! Ami ma tortenik oktataspolitikaban az orszagban, az szinte hihetetlen! Mintha az emberiseg evezredes nevelesi-oktatasi tapasztalatat elfelejtette volna mindenki, csak a tuneteken sirnak, mint ez a cikk es ez is vegtelenul erkolcstelen!


Nemeth Tamas 2009-04-09 11:52:47

Indian es Tomca melle kell allnom, nomeg Kapitany Andrasnak is sok igaza vagyon, de ezen kivul azt hiszem, hogy a baj a tarsadalomban van. Elkenyelmesedtek az emberek, szinte senki nem akar dolgozni vagy tanulni. Ennek oka csak reszben az "emberi lustasag" es a vegtelensegig tolerans (kovetkezmenyek nelkuli..) tarsadalom. Masik fontos oka a rossz pelda. Nemcsak a media (filmek, bulvar..stb.) sugallja azt a kepet, hogy az a meno, aki munka nelkul szerez penzt, hanem kozeleti szemelyisegeink "jo" resze is igen ketes modon gazdagodott (gazdagodik!) meg. Ha egy miniszterelnok ugy beszelhet az orszagrol, ahogy beszelt (ez egyebkent a szociknal egy teljesen elfogadott nyelvezet, mely az osszetartozas erzeset erositi egy olyan alacsony szinten, ahol mar senki sem lesz gatlasos..) es utana veresen szetvereti a tuneteteseket, ha naponta valnak nyilvanvalova milliardos korrupcios ugyek es a birka nep meg mindig hisz a mocsok medianak (beleertve az origot is sajnos..), ahol "tanult" tollforgatok gyomrunkat forgatva partoljak, vedik es magyarazzak a hitvanysagot, mert kipusztult az erkolcs, akkor ne varjuk az ilyen hazug tarsadalom emloin nevelkedo kozembertol sem, hogy tanulni, dolgozni akar. Vonzobb a Bufe-ruhatar-szak, ha pedig professzor lesz romologiabol, el fogja magyarazni, hogy ez bizony ugyanolyan TUDOMANY, mint a fizika. Persze ne higyjuk, hogy csak nalunk beteg a tarsadalom. Nalunk a felbomlas allapotaban van a tarsadalmi intezmenyrendszer es minden, ami mukodott meg. Nyugat-Europaban is eleg beteg a dolog (10 evet toltottem ott) es hasonlo okok (meg a kenyelem) miatt nincs jo vegyesz, fizikus es mernok. Indiabol, Kinabol, Ukrajnabol..stb. importaljak oket. A tanarok az itthoninak tizszereset keresik, de ott is kivettek a kezukbol minden eszkozt, ami szakmai sikerekhez es a munkajuk ertelmehez szukseges lenne, penzert pedig ott is csak az oppurtunista selejt dolgozik, kiveve nehany szent orultet, akiknek minden tiszteletem! Nagyon melyre sullyedtunk es meg nem latszik a vege. Az egesz tarsadalom szetesoben van, a fej meg nagyon buzlik....


Kapitány András 2009-04-09 11:01:25

Egyetértek, bár annyit hozzátennék kémia szakosként, hogy nem csak a fizikában vannak szavakkal leírhatatlan dolgok. Mondjuk szerintem a legnagyobb poén a dihidrogén-oxidos felmérésünk volt három éve Veszprémben. Ötven embert kérdeztünk meg, ebből negyven azt mondta, hogy tiltsák be. A matekkal viszont az a baj, hogy mire eljutsz valami leírásáig, addig egy csomó "üres" matematikát kell tanulnod. De ezt is ki lehet küszöbölni valamilyen szinten, ha jó példákat visz a tanár. Csak az éhbér nem motiválja mindegyiket eléggé...


Papp Anikó 2009-04-09 10:32:46

Hát, ezt szomorúan olvastam! Ezért van az, hogy érettségizettek, sőt, egyetemet végzettek között is sokan akadnak olyanok, akik attól rettegnek, hogy az LHC-ben fekete lyukak fognak keletkezni, és jön a világvége! Nem csodálom, hogy 2008 szeptemberében öngyilkos lett egy 16 éves indiai lány, mert az LHC kísérletekre való készülődés annyira felkavarta lelkileg, hogy attól félt, hogy jön a fekete lyuk! Amilyen a fizika oktatás színvonala, meg amennyire utálja a diákok többsége a fizikát, ehhez hasonló öngyilkossági eset attól félek, hogy Magyarországon is előfordulhat! Nemrég beszélgettem egy érettségizett fiatal lánnyal, és az LHC is szóba került, de sajnos, a lány sem azt nem értette, hogy "LHC", sem azt, hogy "hadronütköztető" (akkor nyilván azt sem tudja, hogy mik azok a hadronok), sőt, még azt sem tudta, hogy mi az a CERN és hol működik! És ÉRETTSÉGIZETT! Ez katasztrófális! Nekem a fizika volt világéletemben a kedvencem, és csak azért nem tanár lettem, mert latinnal szerettel volna párosítani, és azt a gengszterváltás előtti "békeidőkben" még nem lehetett. De most a fent említett öngyilkossági eset hatására szeretném elvégezni a csillagász mesterszakot is, hogy szakköröket vezethessek, előadásokat tarthassak, és jól belésulykolhassam a fiatalokba, hogy mik azok a fekete lyukak, hogyan, miből, hol keletkezhetnek, stb..... szóval, szeretnék aktívan tenni is valamit a hasonló öngyilkossági esetek megelőzése érdekében! A matektól pedig nem kell félni: a matek az a nyelv, amivel minden leírható, amire nincsenek szavaink! Önmagában én sem szeretem, csak ha valamiről szólnak is azok a differenciálegyenletek, de az igazi fizika ott kezdődik, ahol egyenletek is vannak, mert a fizikában (főleg a részecskefizikában) sok olyan jelenség van, amire valóban nincsenek szavaink......


doki69 2009-04-09 10:20:54

Kapitány Andráshoz kapcsolódva még annyit mondanék, hogy vannak olyan középiskolák, ahol írni, olvasni alig tudó emberek is érettségi bizonyítványt kapnak úgy, hogy 2 év alatt elvégzik a gimnáziumot. El lehet képzelni a színvonalat! Tudásalapú társadalom helyett nemtudás alapú társadalom!


Kapitány András 2009-04-09 10:14:04

És még egy gondolat: attól, hogy ma már mindenki érettségit kap, nem kéne mindenkinek felsőoktatási intézménybe bekerülnie. Pedig ez történik, és ez is szomorú. A felsőoktatás színvonalát nem lehet megőrizni, ha huszonöt egyetem és ennél is több főiskola van egy országban. Minek ennyi? Csak a pénz aprózódik el, ennek a számnak nagyjából fele is elég kell, hogy legyen, a többit meg be lehetne zárni. Nem összevonni, hanem konkrétan bezárni, és csinálni belőle valami mást.


Kapitány András 2009-04-09 09:41:31

Persze, hogy nagyobb a kiesési arány, mert a legtöbb ilyen szakon nem engedhető meg, hogy bizonyos dolgokkal ne legyenek tisztában, és épp ezért nehéz. Ha egy magyar szakos nem ismer egy verset, az szerintem kisebb gond, mintha egy vegyész nem tudja, hogy ha a laborban összeönt két löttyöt, akkor jégben kell hűteni, hogy ne robbanjon fel. És nyilván a tanulási teljesítmény összefügg azzal, hogy milyen pontszámmal, milyen alapokkal került be valaki egy ilyen szakra. Mert egyetemen nem fogják neki elmagyarázni a másodfokú egyenlet megoldását, vagy hogy hogyan kell emeletes törteket kezelni, pedig ezek a műveletek sokaknak gondot jelentenek. (Ez egyébként siralmas.) Ha ebben a mostani rendszerben érettségiztem volna, engem is mellbevágna az első félév, mert sokkal nagyobb a különbség középiskola és egyetem között, mint volt. Egyszerűen nem követi egymást a két rendszer. Viszont az oktatók elvárásai megmaradtak, és megpróbálnak minél többet begyűrni a tanítványok fejébe abból, amit ők szükségesnek ítélnek. Csak a legtöbb helyen az a baj, hogy az ötéves képzésből úgy csináltak három-három és fél éves képzéseket, hogy minden tárgy megmaradt, az óraszámot lecsökkentették, de a követelmény ugyanaz. Ha valaki átgondolta volna ezt a BSc-MSc rendszert, mielőtt bevezetik, talán lehetett volna belőle valami, de így még éveket kell várni a normális képzésekre, mert folyamatosan változnak a tantervek.


hannus 2009-04-09 08:38:04

Mindenki arról beszél, hogy alacsony pontszámmal is be lehet jutni a természettudományi karokra, így fizikára, kémiára. Arról senki nem beszél, hogy hányan végeznek. Az első évfolyamot a felvettek fele sem végzi el.A második évfolyamot a felvettek negyede kezdi meg, a harmadikot pedig ennél is kevesebben. Erről is kéne írni, hogy sokkal nagyobb a kirúgás mint a bölcsészeknél.


doki69 2009-04-09 08:32:19

Kedves Kassai Cs! Én úgy tudom, hogy jelenleg 9 helyen lehet jogot tanulni az országban! De minek? Én is tanítottam jogi tárgyakat és azt szoktam mondani, hogy ha 10 évig egyetlen jogász sem jönne ki az egyetemekről, akkor sem lenne hiány belőlük(belőlünk)Sajnos a média még mindíg azt sugallja, hogy minden ügyvéd milliókat keres, pedig szó sincs róla. A minőség pedig - tisztelet a kevés kivételnek - siralmas. Alapvető jogintézményekkel nincsenek tisztában a kezdők, mivel az oktatói gárda színvonala is süllyed!


fakéz 2009-04-09 08:21:17

A műszaki, természettudományi végzettségnek nincs sem morális sem anyagi presztizse. A mérnök vagy egy kutató a társadalmunk lesajnált eleme. Ugyan melyik fizikusból lesz jólkereső, vezető beosztású ember? Miféle jövőképe lehet egy vegyésznek? Kórházi laborvezető orvosoktól lehet néha hallani, "Van egy jó vegyészem, az ezt könnyen meg fogja oldani!" Nekem is van otthon egy remek német juhászom, kitűnően őrzi a házat. De azért az ember én vagyok a kutyám meg csak egy állat. A jogász, a bölcsész, az újságíró mégis csak úri ember. Ha mérnök akarsz lenni, gyorsan felejtsd el Magyarországot. Nálunk géplakatos kellene, nem kiművelt természettudományos emberfő. Meg még kell autószerelő, csőszerelő stb., de ehhez mi a csudának tanuljon Maxwell egyenletekről? A társadalom mindent a maga helyén kezel. A természettudományból így is több van mint kellene, minek erőltetnénk? Te rabszolgát akarsz nevelni a fiadból? Akkor biztasd, legyen fizikus!


Izaura 2009-04-09 07:00:32

Es Magyarorszagon meg az sem altalanos, hogy a gyerekek dolgoznanak tanulas mellett, szoval plain hulyesegre megy el egy jo par ev, es utanna meg jon a siras rivas


Izaura 2009-04-09 06:58:43

Egyetertek! Sok gyerek nem is azert tanul, hogy utanna elhelyezkedjen, hanem hogy valahol elszorakozzon egy par evig..de hat mit varsz egy 18 evestol? En inkabb a szulokon csodalkozom, hogy finanszirozzak nekik a hulyeseget.


aludtej 2009-04-09 04:28:48

Szerintem itt a problema: A tíz legnépszerűbb mesterszak az Országos Felsőoktatási Információs Központ legfrissebb adatai szerint: Vezetés és szervezés  964 jelentkező Emberi erőforrás tanácsadó  881 jelentkező Nemzetközi tanulmányok  869 jelentkező Vállalkozásfejlesztés  828 jelentkező Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás  675 jelentkező Marketing  667 jelentkező Pénzügy  612 jelentkező Angoltanár  604 jelentkező Kommunikáció és médiatudomány  600 jelentkező Magyartanár 501 jelentkező Az emberek azt hiszik hogy egy ceg a dumaert fog nekik fizetni. Egyik nepszeru mesterszak elvegzesehez sem kell kulonosebb ertelmi kepesseg. De itt(USA) sem sokkal jobb a helyzet. Ajanlom ezt elolvasni: The 'Anti-Java' Professor and the Jobless Programmers Here is the address -> http://www.internetnews.com/commentary/print./3763871 Mi akartunk felvenni programmers Magyarorszagon. Jelentkezok tobbsege elmagyarazta NEKEM hogy mi a "divat" es tartott egy "eloadast/oktatast" a computer science jelenlegi allasarol es a mi fejlesztesi lehetosegeinkrol hogy felzarkozzunk az o szinvonalara. Viszont ugy neztek egy line of assembly code-ra mint borju az uj kapura.


Kapitány András 2009-04-08 22:54:47

Szerintem a minőség nagyobb probléma, mint a mennyiség. Akinek középiskolában gondja volt matekkal, kémiával, fizikával, az ne kerülhessen be a jelenlegi egyetemi képzésbe, ugyanis ott csak csalódások fogják érni. Az érettségi és a középiskolai színvonal teljesen más, mint mondjuk öt éve, de a felsőoktatási követelmények nem nagyon követték ezeket. Persze vannak kivételek, de kémia szakon még mindig nagyon kell a kémia és a matek is. A kevesebb pénzt meg az oktatás színvonala is megsínyli. Nálunk például van olyan laborgyakorlat, amit kettőből gyúrtak össze, és gyakorlatilag úgy el lehet végezni egy vegyészmérnök szakot, hogy az ember nem tanulja meg, hogyan kell vákuumdesztillációt végezni. Na mindegy, elég a szakmázásból. Egyet kell értenem indiaan kollégával, annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy a tanárképzés nem csak a természettudományi szakokon veszített színvonalából. Egyébként azt is érdekes megfigyelni, hogy évről-évre gyengébb emberanyag érkezik az egyetemekre. Legalábbis a kollégiumokba biztosan, ezt első kézből tapasztalom. És hiába küzd az ember, ami öt évvel ezelőtt alapvető volt, azt ma már el kell magyarázni.


Tomca 2009-04-08 21:33:54

Kevés a kísérlet? És a bölcsész szakon mennyi kísérletet mutatnak be? Hát a jogi egyetemen? Nem(csak) az oktatással van a baj, hanem a diákok hozzáállásával (is). Mennek a legkisebb ellenállás irányába és "büfé-ruhatáros" szakot végeznek, mert az könnyű, meg "trendi". Aztán sopánkodnak, hogy ők diplomások és mégsem tudnak elhelyezkedni, meg sok pénzt keresni.


indiaan 2009-04-08 21:30:36

A probléma sajnos sokkal nagyobb mint ahogy a cikkből kivehető. Az egyetemi tanárképzés (legalább is a természettudományi szakokon) katasztófális állapotban van. Ma egy-két elszánt diákot leszámítva SENKI sem akar igazán tanár lenni. Aki mégis erre a pályára adja a felét az a "máshova úgysem vesznek fel" kategória. Ez nagyon jól látszik a friss Bsc- évfolyamoknál. Van olyan egyetem, ahol egyetlen egy hallgató sem végez idén a 3 évvel ezelőtt indult Bsc-sek közül biológia tanár szakirányon. Ha nem történnek igen rövid időn belül drasztikus lépések a tanári pálya presztízsének növelésére, 10-15 éven belül egyszerűen nem lesznek kvalifikált tanárok az alap és középfokú oktatásban.


Kassai Cs 2009-04-08 21:08:31

Az oktatásért felelős személyeknek kéne már a fejükhöz kapni. Egy ilyen kis országba minek kell annyi jogászt és közgazdászt képezni? 5 jogi egyetem ontja magából az ügyvédeket meg a jogászokat. Az ítélkezési rendszerünk meg katasztrófális. A perek évekig elhúzódnak. Az orvosképzésünk is elgondolkodtató. Az adófizetők drága pénzén képzik a sok orvospalántát. Akik mivel itthon keveset keresnének inkább külfödre mennek dolgozni. Nyugaton meg tárt karokkal várják őket. Mivel jól képzettek, olcsók, és nem az ő adójukból kellett kioktatniuk.


Kovacs Zoli 2009-04-08 20:25:40

Sajnos en is bolcsesz voltam, de nem remenytelen a real targyakbol sem. Szerintem, lehetove kellene tenni mar meglevo (bolcsesz) tanaroknak az atkepzes lehetoseget, de ugy, hogy mellette tudjanak dolgozni es csaladot fenntartani. Egy kicsit zombi megoldas, de talan mukodne, mivel szamos (sallang)vizsga alol mentesulnenek, melyekkel kitoltik az egyetemek az eveket, es csupan a szakmara tudnanak koncentralni.


Hecker Henrietta 2009-04-08 16:39:11

Hmmmm... gimnáziumban jó erős 4-es, gyenge 5-ös voltam, kivéve a fizikát... lehet, hogy megfontolom az átkép(e)z(tet)ést???

Szóljon hozzá ön is!

Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!


HIRDESSEN ÖN IS AZ ETARGET-TEL!

24 óra hírei
Legolvasottabb hírek

Hirdetés

feljelentő fejléc

Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?

 

Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább!

A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra.

Hirdetés



Mindentudás egyeteme 2.0

Mindentudás Egyeteme

Mesterkurzussal és új weboldallal folytatódik a nagysikerű program.


Szakértők

Dr. Gyarmathy Éva

Tehetséggondozás, hiperaktivitás, tanulási zavarok, diszlexia

Tárnokiné Törő Krisztina

Klinikai gyermekpszichológus
gyermekdepresszió, szorongások és fóbiák

Fügedi László

A Tempus Közalapítvány ügyfélszolgálati munkatársa
pályázatok, képzések


Ajánlat

Nagyot álmodtak

Gigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.

Fenyeget a nyugdíjbomba

Az állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.

Nagy Zsolt-interjú

"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol."