[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Írástudatlan generációt nevelnek az iskolák
Az iskolai irodalomoktatás egy egész generációt tett képtelenné arra, hogy igényes könyveket olvasson – állítja a brit Tanárok és Oktatók Szövetségének elnöke. A kormányzat 500 millió fontos írás- és olvasástanítási programja alapján a gyerekeknek csupán jeles irodalmi művekből kiválogatott rövid szemelvényeket kell olvasniuk. „A gyerekek többé nem találnak örömöt az olvasásban, és nem tudják kifejezni magukat írásban” - fejtegette Mary Bousted, a tanár érdekvédő szervezet elnöke. A mostani írás-és olvasástanítási módszereket 1998-ban vezették be Nagy-Britannia általános iskoláiban, majd nem sokkal később a középfokú tanintézményekben is új alapokra fektették az irodalomoktatást. Mary Bousted úgy véli, a beszédkészség fejlesztésére kevés hangsúlyt fektetnek a tantervek. „Az angol nyelv és irodalom tantárgy nem létezik többé” – jelentette ki az elnök a szervezet éves konferenciáján Liverpoolban. „A gyerekek ritkán olvasnak el teljes műveket, legfeljebb szemelvényeket képesek végigolvasni” – mondta Mary Bousted. Nézete szerint súlyos gondok forrása az is, hogy a gyerekek nem tanulnak meg helyesen írni sem. „Hová tűnt az irodalmi művek élvezetének és megértésének képessége?” – tette fel továbbá a kérdést. ![]()
Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||