Hatvanötmillió nyugat-afrikai felnőtt, vagyis a tizennyolc éven felüli lakosság negyven százaléka analfabéta – ezzel ebben a térségben a legmagasabb az írástudatlanság mértéke a világon. Felnőttképzésre lenne igény, de az ehhez szükséges több millió dollár egyelőre még hiányzik.

„Sok-sok millió, Nyugat-Afrikában élő írni és olvasni nem tudó nő és férfi elől el van zárva a felemelkedés minden esélye. Tisztességes álláshoz nem juthatnak, az oktatásban részt venni nem tudnak, és demokratikus jogaikkal sem képesek élni” – fejtegeti Mahamadou Cheick Diarra, a Szövetség az Afrikai Felnőttoktatásért elnevezésű szervezet egyik vezetője. Az ENSZ felmérései szerint minden tanulással eltöltött év tíz százalékkal növeli az egyén jövedelmét. Nigériában, Nigerben és Szenegálban azoknak az édesanyáknak a fiai és lányai, akik középiskolát végeztek, sokkal egészségesebbek, mint az írni és olvasni sem tudó nők gyerekei. Az Afrikai Kampány Mindenki Oktatásáért nevű szervezet titkára, Gorgui Sow leszögezi: „Az oktatásba pénzt fektetni sokkal kifizetődőbb, mint a bankokat segélyezni”.

Egy nemrég elvégzett, tizennyolc afrikai országban elvégzett felmérés adatai pedig világosan bizonyítják: minél műveltebb és iskolázottabb egy ország lakossága, annál inkább elkötelezett a demokratikus értékek mellett. Ishmael Beah, az afrikai oktatás fejlesztéséért küzdő aktivista, aki gyerekkorában katonaként szolgált Sierre Leonéban, úgy véli: „Aki iskolába jár, az nem pusztán a jobb élet, a karrier lehetőségét teremti meg önmaga számára. De jobban megérti a politikai intézmények működését is, és képes beleszólni sorsának alakításába.” A fekete kontinensen sok esetben a közélet szereplőinek műveltsége is hiányos, és olyan politikusok is akadnak, akik nem tudnak írni és olvasni. 

Ugyanakkor a kilencvenes évek óta mégis tapasztalható némi fejlődés az oktatás terén a régióban. Beninben és Libériában például az analfabetizmus elleni harc része a nemzeti fejlesztési tervnek. Burkina Faso és Mali kormányzata pedig a legkorszerűbb oktatási módszerek bevezetésével próbálkozik. Ugyanakkor sokan úgy vélik: az államok vezetői csak szavakban kötelezik el magukat az oktatás fejlesztése mellett. A gyakorlati megvalósítás körül ugyanis általában súlyos gondok vannak. Az afrikai országok állam-és kormányfői 2005-ben abban állapodtak meg, hogy a nemzeti össztermék hét százalékát fogják a jövőben oktatásra fordítani. Nyugat-Afrikában ezt a szintet sehol sem érik el: a legtávolabb Guinea áll az ígéret megvalósításától, ahol a GDP 1,7 százalékát költik az iskolákra, a legközelebb pedig Guinea, amely a GDP 6,6 százalékát fordítja oktatásra.

Ezeknek a számoknak a fényében talán némiképp illuzórikusnak tűnik a Globális Kampány az Oktatásért nevű szervezet felhívása, amelyben az szerepel, hogy igazi áttörést akkor lehetne elérni, ha a kormányok a nemzeti jövedelem húsz százalékát költenék az oktatásügy céljaira. Ebben az esetben ugyanis 6,5 millió analfabéta nyugat-afrikai férfi és nő számára lehetne írás-és olvasás tanfolyamokat szervezni az elkövetkező három évben. Lehetséges azonban, hogy még ez a pénz sem lenne elegendő. Hiszen ha például Libéria teljes nemzeti jövedelmét az oktatásra fordítaná, akkor is csupán kétszázhúsz dollárt költene évente egy általános iskolás gyermekre. Ami nem túl nagy összeg, ha tekintetbe vesszük, hogy az USA-ban jelenleg 9138 dollárba kerül egy általános iskolai diák taníttatása. Az afrikai országok gyermekeinek hátránya szinte behozhatatlannak tűnik.

Alice Tiendrébéogo, a Burkina Faso-i Oktatási Alap igazgatója úgy véli, a kormány képtelen megfelelni a várakozásoknak. „Az írás-olvasás tanfolyamokra jelentkezőknek csak a hatvan százalékát tudjuk képzésben részesíteni. Célunk az, hogy 2015-ig hatvan százalékkal növeljük az írni-olvasni tudó emberek számát, ehhez 181 millió dollárra lenne szükségünk, ám ennek az összegnek csupán az egynegyede áll rendelkezésre” – mondja az oktatási szakember.

Az OECD országai 2005-ben 500 millió dollárral, 2007-ben pedig már 1,2 milliárd dollárral segítették Nyugat-Afrika tizennyolc országának oktatásügyét, az összeg hatvan százaléka három állam, Nigéria, Ghána és Mali számára jutott. „Az OECD-segély jelentősnek tűnik, bár ez az 1,2 milliárd dollár csupán egy százaléka annak a pénznek, amelyet az amerikai kormány az egyik bajba jutott biztosító társaság részére juttatott” – mutat rá Caroline Pearce, az Oxfam nevű segélyszervezet egyik nyugat-afrikai aktivistája. „Hacsak nem történik valamilyen alapvető változás, a régió országai megrekednek az elmaradottságban és a nyomorban” – teszi hozzá Caroline Pearce.