[regisztráció]
[elfelejtett jelszó]
Sok a pályaelhagyó a hiányszakmákban
Egyre kevesebb fiatal jelentkezik szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig annak ellenére elhagyja a pályát, hogy munkájukra szükség lenne - hangoztatta előadásában Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke kedden Szombathelyen. Továbbra is nagy gondot jelent, hogy a gazdaság igénye és a szakképzés között komoly eltérések vannak, alig akad jelentkező például gépi-forgácsoló, géplakatos, hegesztő, szerkezetlakatos, villanyszerelő, mechatronikai műszerész, ács-állványozó, pék, egészségügyi, vagy akár textilipari szakmákra - sorolta. ![]()
A kiemelten támogatott szakmák körében kellene elkölteni a decentralizált forrásokat, az új forráselosztás szerint ugyanis 2010-ben előre láthatólag 3,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre erre a célra a munkaerő piaci alap képzési részében.
Vertigogirl 2009-10-22 00:52:25 "a munkáltatók sok helyen a minimálbérhez közeli összeget kínálnak ezekben a szakmákban, amiből nem fedezhetőek a megélhetés költségei." Itt a lényeg. Hogy várhatják el bárkitől is, hogy annyi fizetésért dolgozzon, amennyiből NEM lehet megélni? Nem szerényen, vagy kevésbé fényűző módon, vagy kompromisszumokkal, hanem egyszerűen n-e-m lehet megélni belőle. Pont. Amíg ez nem változik, addig nem várható el az emberektől, hogy elvállaljanak egy ilyen állást, legyen szó bármilyen foglalkozásról. Néha nem értem, egyesek mire gondolnak... Szóljon hozzá ön is! Ha hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük jelentkezzen be!
RSS
Hírlevél
Írjon nekünk!
Oldaltérkép
Archívum
Médiaajánlat
Impresszum
|
24 óra hírei
Legolvasottabb hírek
Hirdetés Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból?
Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! A feljelentések - a személyiségi jogok védelme miatt - szerkesztői kontroll után kerülnek fel a honlapra. Hirdetés Mindentudás egyeteme 2.0
Szakértők
Ajánlat
Nagyot álmodtakGigantikus méretű, Európa energiaigényének 15 százalékát biztosító napfarmot építenének Észak-Afrikában.
Fenyeget a nyugdíjbombaAz állami és magánrendszerek problémái miatt a pénzügyi válság több évtizedes szociális krízisbe torkollhat.
Nagy Zsolt-interjú"Semmi mást nem csinálsz, csak sárkányt eregetsz, meg- tanulsz főzni, viszed a gyere- ket az oviba, és nem pofázol." |
|||||||||||||||